Prológus...

Sokszor gondolkoztam miért vagyok ilyen szerencsétlen... Miért vagyok én az,aki a rövidebbiket húzza... De sehol semmi válasz! Talán épp,ezért menekültem kicsiny világaimba... Az álmok és a virtuális világom,ahol bárki lehetek... Egy másik ember lehetek és semmi rossz nem történhet! Boldogan ismerkedtem más emberekkel... Örömmel beszélgettem hobbijaimról... Ismét embernek éreztem magam! Viszont,ahogy kitettem a lábam ezekből a világokból egyből borzalmas nagy teherként csaptak le rám a nagyobbnál-nagyobb gondok... A barátaim elhagytak...Volt,aki szó szerint itt hagyott és csak emlékeket hagyott és soha többé nem láthattam őt! Csalódtam önmagamban...Csalódtam a szerelemben! Ismét menekülni próbáltam,de nem láttam az utat... Jellemem megváltozott és úgy éreztem felnőttem,de megint jött egy csapás... Meghalt a nagymamám... Az egyik támaszom,aki mindig mellettem állt..Ki mindig megnevetett és a magányomtól megmentett... Szeretetével felmelegítette a szívem... Dühömet elcsitította... Nem volt menedékem a rút világban... Nem tudok már többé hozzá fordulni! El kell fogadnom,hogy a szüleim viszálykodása előtt...A család viszálykodásaitól többé nem tudok hozzá fordulni! Semmi sem lesz olyan,mint régen... Mikor mindig elmentem a nagymamám szobája előtt a szívem összeszorult és mindennap szembesülnöm kellett ezzel a ténnyel,hogy Ő már nincs! Emiatt egyre jobban a világaimban bolyongtam és kerestem életem értelmét,amit eddig nem találtam meg... Ezt a zavaros és kínokkal teli életet egy fiú változtatta meg,kivel eleinte nem beszéltem,de végül egymásra találtunk... Egy bugyuta játék volt a megváltó számomra! Ismét érezni kezdtem és tudtam benne megbízhatok... A szívemet megint melegség tölti meg... Újra élek! Amikor a szüleim felvetették a költözést én rettegtem,viszont az a fiú,akivel napokon át...Órákon keresztül csak beszélgettem mellém állt és támaszom lett! Tudtam ő más...! Hála neki most itt lehetek Párizsban és egy eszméletlenül jó iskolába járhatok... Sok barátom lett és talpra tudtam állni... Kemény két év zuhanó repülés után végre szárnyalhatok... Ezt hittem egy év után az új helyen,hogy végre minden rendben lesz,de ez nem igaz! Szárnyam darabokra tört és lezuhantam a földre és csak kapálódzom... Vannak kik segítenek rajtam,viszont vannak olyanok is,akik csak eltipornak és még nagyobb fájdalmat okoznak! Ekkor még nem sejtettem,hogy a valódi pokol most fog kezdődni... Nem hittem volna,hogy lehet ennél rosszabb... Ezt is sikerült megcáfolni... Hisz most kezdődött el az Őrült életem!

Kit fogok még elveszíteni? Kik fognak még eltiporni? Kiben fogok még csalódni? 

Mikor ébredek fel ebből a rémálomból?!

Talán sosem fog véget érni...?!