Megsebzett szív...

Elmém világából kis idő múlva kirázódtam...Sok-sok jó beszélgetés után a nénikémmel megegyeztünk,hogy tervezek magamnak programokat,ami kikapcsolódás számomra...Még a táboros dolgot is jó ötletnek találta... Így valószínűleg arra is megyek... Boldoggá tesz,hogy megért. Mire észbe kaptam már este fél tizenegy volt. Lefürödtem és egy kicsit elkezdtem foglalkozni a külsőmmel...Most először életemben! Meg fogadtam Alexy tanácsait és készülgettem már aznap este. Bő egy óra alatt úgy éreztem jó leszek holnapra így hát már csak az alvás maradt... Nos ez eléggé rizikós nálam,mivel borzalmasan alszom,de ez nem is meglepő... Aznap este semmit sem aludtam,csak a találkozón járt az eszem. Elfelejtettem mindent,ami eddig velem történt... Valahogy csak arra tudtam koncentrálni,hogy találkozzak azzal a fiúval és megtudjam ki is ő valójában... Ki az én támaszom! Van egy érzésem,hogy ki lehet...

Majd kiderül ott! Reménykedem a kellemes csalódásban. Már alig vártam,hogy lássam a nap gyengéd sugarait...Eljött az a pillanat is. Gyorsan előszedtem a laptopom és megnéztem írt e még valamit... Szerencsémre írt...Megírta,hogy minden rendben van! Kezdtem megérteni Alexy zsongását tegnapról,mert most már én is teljesen az alatt vagyok. Megcsináltam a hajam és kisminkeltem magam...Felvettem azt a ruhát amit Alexy-vel vettem. Mondjuk lehet marhaság volt kora reggel ezzel kezdeni,hisz a találkozó olyan három óra körül lesz,de egyszerűen nem bírok magammal! A délelőttöm unalmasan telt kivéve,hogy a lányok Iris,Melody és Violetta elszórakoztattak videóchat-en...Mégis mit csinálhattam volna addig? Inkább visszamentem gépezni és bolondoztam velük úgy! Láttam rajtuk a lepettséget,hogy mi ez a ruha... Próbáltam terelni a témát,ami nagyjából sikerült is. A napomat velük ütöttem el és ez egész jól is sikerült. Lassan el jött a két óra és a nénikém elvitt az állomásra mivel ott lett volna a találkozó és amúgy is útba esett volna,mert ezen a környéken laknak az unokatestvéreim barátai,akiknél ott aludtak. Kiszálltam a kocsiból és lementem az aluljárón és felbukkantam az állomásnál. A vonatok csak jöttek-mentek,mint ahogy a gondolataim is. Izgatottan vártam ki lehet az a fiú... A szívem percről-percre hevesebben vert és jobban beleéltem magam ebbe a szerelembe... De mi lesz akkor,ha tényleg Ő az? Mit kéne akkor lépnem? Ettől viszont félek... Nem hiszem,hogy vele összeillek..Sőt...Teljesen ellentétek vagyunk... Reménykedem nem ő az! Ahogy egyre jobban vártam és küszködve a türelmetlenségemmel kezdtem rájönni,hogy nem fog eljönni... Mindig nézegettem az órát a telefonomon és a percek repültek,de ő sehol sincs... Kezdtem feleszmélni az Álomvilágomból,mert már lassan egy órája itt várok és nincs itt...Én ezt nem bírom tovább! Lehajtott fejjel és lesütött tekintettel és tele csalódottsággal indultam vissza... Lementem az aluljáróba...Most kifejezetten kihalt volt...Vagy talán mégsem? Elkezdett felém két srác jönni.
-Áhh...Szia,kislány! Van kedved szórakozni?
-Parancsolsz?~megragadja a kezem.
-Nem értetted talán? Ne add be nekünk ezt az ártatlan pofit,te cafka!
-Huh? Engedj el amíg szépen mondom!~rántottam ki a kezem.
-Nézd már haver milyen erőszakos! Szeretem az olyan dolgokat,amiket nem lehet könnyen megkapni!
Ekkor az egyik lefogta a kezem és a másik kezdett közelíteni a mellkasomhoz... Próbáltam volna ordibálni,de egy hang sem jött ki a torkomon... Ekkor viszont megjelent egy nem várt vendég... Ő lett az én hősöm!
-Engedjétek el őt!~állt velük szembe.
-Menjél innen te selyem köcsög! Ne pofázz bele a szórakozásunkba!~mondta kihívóan a fiú.
-Chh..Nem tudod kivel állsz szembe!~válaszolt ő is macsósan.
Hirtelen elmentem attól a fiútól,aki lefogott. Elkezdtem hátrálni tőlük,mert tudtam,hogy balhé lesz...Ha akarom,ha nem!
-Gyere,Szöszke...! Akkor nézzük meg ki a jobb!~lökte meg őt.
-Te akartad!~viszonozta a provokálást.
-Na-Nathaniel,nem kell ezt tenned! Kérlek...
-Te csak fogd be,te szajha!~válaszolt az a fiú,aki lefogott.
-Mit mondtál rá?~nézett rá Nathaniel.
-Azt,hogy egy szajha! Nem tévedtem túl sok mindent!~nevetett fel.
Erre Nathaniel behúzott neki egyet. Mikor megláttam a tekintetét a lelkem és a szívem beleremegett...Mintha nem is őt látnám. Más ember lett belőle! Az arckifejezése és komolyan mondom a lelkiállapota egy pszichopatáéval ért fel. Nagyon durva volt... Nem néztem volna ki ezt belőle...Mégis hány oldala van még amiről nem tudok? Miközben ők egymásnak estek én próbálkoztam,hogy lenyugodjanak...Nathaniel-t egyszer nagyon erősen megütötték és elkezdtem előrébb menni,hogy elkapjam. Rám esett ,de óvatosan leengedtem a testét,hogy a földre érjen,de ahogy elkaptam úgy állt fel ismét... Viszont megpillantottam az egyik fiúnál egy bicskát. Bepánikoltam... Jó... Innen el kell tűnni minél hamarább! Nathaniel-t elkezdtem ráncigálni elsőnek a ruhájánál fogva utána már a kezét szorongattam,hogy menjünk,viszont erre nekünk támadt az a fiú,akinél a bicska volt.
 Elengedtem a kezét és nem ráncigáltam tovább... De lassan kezdett leesni,hogy a fiú engem támad...Majd ekkor a barátja a torkomnál erősen átkarolt. Nathaniel odaakart jönni hozzánk,de amíg nem figyelt a másik rátámadott és egy hirtelen mozdulattal blokkolta a fiú próbálkozását... Igaz ezt a keze bánta,mert elég jól megszúrta a bicskával...A kezéből kicsordult a vér és lecsöppent a földre... Itt már láttam rajta,hogy nagyon nincs abban az állapotban,hogy jó pofizzon. Ahogy blokkolta a támadást jobban megszorította a bicska élét és még jobban elkezdett vérezni a tenyere,de így kicsavarta a fiú kezét és a lefektette ... Viszont most olyan oldalát mutatta meg,ami egy életre megmaradt bennem. A leterített ellenfél ellen használta fel a bicskát. A fiú rendesen meg volt ijedve,de én is...
-Engedd el a lányt
vagy ez a selyem köcsög kinyírja ezt a gyökeret!~kiabált vele veszedelmesen Nathaniel.
-Mi-Mit csináljak?~szólt hozzá a barátja a leterített fiúhoz.
-Szerinted mit?~kiabált vissza.
-Kezdek türelmetlen lenni!~ordibált velük.
Nathaniel lassan végig húzta a fiú arcán a bicskát és kicsi vércseppek jelentek meg az arcán. Az a két fiú teljes sokk alatt volt velem az élen. Nehezen elengedett a fiú és odaszaladtam Nathaniel-hez és megfogtam a kezét,amiben a fegyver volt,hogy elég lesz! Üres tekintetébe kezdett visszatérni az élet és lemászott a fiúról,akik egyből együtt elszaladtak. Ahogy körbenéztem láttam pár ember arcán a sokkoltságot...Azok sem véletlenül segítettek volna?! Ah...Minek? Inkább néznek minket! Gyönyörű ez a társadalom. Megpillantottam Nathaniel kezét,ahogy csurog belőle a vér rendesen a hideg kirázott tőle...Egyből elfordítottam a fejem és kezem ökölbe szorítottam,de ekkor éreztem,hogy nagyon ragad valami. Az én kezem is véres lett... Az ő vére volt az én kezemen. Miért vagyok ennyire tehetetlen? Erre odafordult hozzám és elmosolyodott... Én zavaromban csak elpirultam...A tömeg is kezdett szétoszlani,amiért az esemény elcsitult. Már csak mi ketten voltunk azon a részen és odajött hozzám... Megsimította az arcom azzal a kezével ami nem véres... Én csak csodáltam és néztem bele szemeibe... És ő is az enyémbe. Megfogtam a kezét,ami az én arcomon nyugodott és levettem onnan majd összekulcsoltuk az ujjainkat. Enyhe pír jelent meg az arcán és kimentünk az aluljáróból... Nem tudom mit kéne tennem? Ezek után lépnem kell valamit... Annyi mindent tett értem és én még arra sem vagyok képes,hogy viszonozzam az érzéseit...Ez szánalmas...

Mit kéne tennem? Hallgassak Devil-re? Tényleg semmit sem jelentettem számára? Hallgassak anyámra... És a nénikémre? Mire hallgassak...?  Mit tegyek? Melyik út a helyes? A szív vagy a lélek? Egyszerűen félek megbízni már másban... Hol lesz a válasz...Vagy épp mi lesz?