Meg nem értetett szívek...

Ahogy betettem a lábam a házba egyből rossz érzés támadta meg lelkem. Körülnéztem,mert senkivel nem akartam találkozni. Hiába próbáltam elhessegetni a gondolataimat amit édesapám vert a fejembe... Egyszerűen nem megy! Legnagyobb szerencsémre nénikém azonnal letámadt... Kérdezgetett mindenfélét... Elmondta a kapcsolatát Castiel-lel... Végül jött a fiúkkal,hogy próbáljam meg valakivel... Hogy lehet könnyebb lenne nekem! De csak lehet... Ez nem elég! Nekem csak a biztos kell...! Az a legszomorúbb,hogy semmi sem biztos...Minden olyan bizonytalan! Ettől borzalmasabb nincs amikor bizonytalanság van körülötted és nem tudsz semmit sem lépni... Ez a rossz érzés biztos ez az,ami apám miatt van. Nem tudom,hogy kéne ránéznem... Valahogy a szívem mélyén gyűlölni kezdtem őt mégis ott van az a fránya kétely...  Most valahogy egy fiúba sem tudnék beleszeretni.. Túlságosan félek tőlük! Félek az érzéseimtől... Rémes gondolataimból felébredve indultam fel a szobámba.

Kiültem az ablakba és elkezdtem zenét hallgatni egy régi telefonomon,amit kifejezetten erre használtam és közben néztem a gyönyörű esőt. Olyan hirtelen kezdett el esni,mint ahogy ez az egész történt velem... Arról nem is beszélve,hogy teljesen az érzéseimet tükrözte... Én is legszívesebben sírnék,zokognék,mint egy kisgyerek,de nincs értelme! A zenében teljesen elmélyülve nyomott el az álom,de riadtan tértem magamhoz. Egyik rémálomból a másikba csöppenek és a másik rémálom amiben most vagyok az a fájdalmas valóság és innen menekülni nem tudok! Ekkor a nénikém nyitott be rám. Nagyon furán nézett rám. Megértem ezt a nézést nála... Tegnap nagyon más voltam... Olyan,mint aki nincs itt és csak meredt tekintettel néztem az asztalt amíg ő beszélt nekem. Gondoltam észre fogja venni,viszont egyáltalán nem értettem miért rontott így be hozzám. Elém állt és felhúzott a földről. Magához ölelt és megsimogatta a fejem és csak ennyit mondott..
-Ha elakarod mondani mi bánt,akkor én szívesen meghallgatlak. Támaszod leszek,Kicsim!
Majdnem elkezdtem pityeregni...Ekkor megszólalt a telefonom,ami a nénikém kezében volt. Gyorsan a kezembe nyomta és elmosolyodott. Ohh...Csak ezért rontott fel hozzám... Már megint ki az? Feloldottam a telefonomon a kódomat és megpillantottam a képernyőjét. Nem hittem a szememnek...! Egy csomó SMS-t és hívást jelzett ki. Majd jobban belemerülve,hogy ki zaklat ki is derült kik azok. Nathaniel és Ken volt az! Elkezdtem olvasgatni az SMS-eket... Volt egy pár...  Mire végig értem az üzenetek tömkelegével leesett,hogy engem várnak a plázában. De ma? Ma még iskola van,nem? Én ezt nem értem... Most ők akkor ellógják a mai napot? Ugye ebből nem lesz problémájuk? Ajh... Gyorsan bepakoltam pár cuccot a táskámba és felöltöztem és elindultam a megbeszélt helyre. Megpillantottam az arcukat és nem éppen erre számítottam...Mindketten teljesen holtkórosan és idegbetegen vártak rám. Lassan észrevettek engem is és nekem rontottak majd ölelgetni kezdtek. Aranyosak voltak meg jó volt az ölelés csak már a levegőért kapkodtam. Kicsikét megnyomorgattak engem. Ahogy az ölelésből szétváltunk egyből mindketten bocsánatért esedeztek...Én csak álltam előttük lepetten.

-Annyira sajnálom! Mindig akkor hagylak cserben mikor a legnagyobb szükséged van valakire!~mondta elszégyellve magát Nathaniel.
-Én is borzasztóan röstellem! Nem kellett volna ezt csinálnunk Castiel m
iatt! Ne haragudj ránk!~Ken is bűntudattal mondta a szemembe.
-Nincs semmi baj! Nem kell ilyen nagy ügyet csinálni belőle!~mosolyodtam el.
-De én nagy ügyet csinálok!~ragadta meg a kezem Nathaniel.
Ekkor Ken elvette Nathaniel kezét és rántotta el tőlem majd magához húzta és tockost adott neki. Most ezek egymásra lesznek féltékenyek? Áhh..Ez marhaság... Nem hiszek a szerelemi sokszögben..Ők nem ilyenek!
-Té-Tényleg...Nem lesz baj,hogy nem suliba vagytok?~kérdeztem zavarodottan.
-Az én szüleim tudják!~felelte Ken magabiztosan.
-Hát...Hehe...~nevetett fel erőltetetten Nathaniel.
-Ajh..Most ez komoly? Nem akarom,hogy bajba kerülj!~veszekedtem Nathaniel-lel.
-Nyugi,nem lesz semmi gond! Lesz egy igazolatlanom és ennyi!~mentegetőzött.
-És a szüleid? Ők biztos meg fognak,ezért ölni!~feleltem aggódóan.
-Ne féltsd már! Nem lesz gond,ha ő mondja...!~állt Ken Nathaniel oldalára.
-Ha ti mondjátok!~sóhajtottam egy nagyot.
-Amúgy hova menjünk?~kérdezte Ken.
-Kávézó?~néztem rájuk kérdően.
-Nekem tökéletes! Anyukádhoz el kell menni? Akkor én szívesen veled megyek.~mosolyodott el enyhe pír kíséretében Nathaniel.
-Khm..Akkor én is megyek!~jelentette ki Ken.
-Most nem hiszem,hogy megyek... Nem tudom még!~hajtottam le a fejem.
-Ennyire nem szeretnéd,hogy veled menjünk? Talán szégyellsz minket?~nézett rám szomorúan Ken.
-Nem...Nem erről van szó! Csak volt egy kis incidens és nem akarom anyumnak elmondani,de jelenlegi állapotomban úgyis észrevenné és ezt nem akarom!~állítottam erőteljesen.
-Mégis mi történt?~nézett rám kíváncsian Nathaniel.
-Ajh..Majd lehet elmondom...~próbáltam terelni a témát.
Kikötöttünk végül a kávézóban. Sokat beszélgettünk és nevettünk,de mégis enyhén azt éreztem,hogy a két fiú rivalizál. Nathaniel érzéseit most már tudom...De Ken is? Ez marhaság... Nem vagyunk olyan viszonyban! Csak jó barátok vagyunk...Mondjuk lehet,hogy több is,de nálam testvéri szeretetnél nem több...Se kevesebb. Szeretem őt,mint testvér... Szerintem ő is így tekint rám... Lehet azért rivalizál vele,mert próbál megvédeni tőle? Egyre jobbakra gondolok... Ez röhejes. Enyhén elkezdtem kuncogni a saját butaságom és a fiúk észrevették. Nem értettek mi van velem,de ők is elmosolyodtak és felnevettek. Hirtelen nagyon zavarba jöttem és,ezért kimentem a női mosdóba megnyugodni és egy kicsit rendbe tenni magam. Ekkor megszólalt a telefonom. Már megint ki az? Megnéztem a telefonom és ismeretlennek jelzi ki...Most már tényleg érdekel ki az. Felvettem és...
-Szia... Hol vagy?
-Huh? Hát te? Honnan tudod a számom?~teljes sokk alatt vagyok.
-Drága nénikédtől. Miért?
-Ajh...Castiel... Nem órán kéne lenned?~kérdeztem tőle.
-Jah... Jogos... Csak gondoltam megkérdem,hogy minden oké... Az után a gyökér pas--...
-Igen,minden oké!~vágtam közbe.
A legjobbkor szólt be Ken is,hogy mit csinálok ilyen sokáig. Természetesen ezt Castiel is hallotta és egyből kíváncsi lett...
-Ken volt az? Mit keres veled? Mégis hol vagy? Már értem miért nincs az a gyökér a suliban... Várj.. Akkor Nathaniel is ott van? Uramatyám! Kikkel vagy te?!~kérdezte mérgesen.
-Mégis mi bajod? Nem te mondod meg kikkel legyek és mit csináljak!
-Ezek után ami történt meg...meg...
-Talán féltékeny vagy?~vágtam közbe megint.
-Francokat! Csak...izé...
-Igen?~hallom,hogy csengetnek.
-Banyek...Mennem kell... Cső.
-Nem válaszoltál!~kinyomta a telefont.
Kimentem és ezután csak Castiel-en járt az eszem. Én vagyok hülye vagy Ő? Annyira zavar... Gondolataimból a fiúk ragadtak és egész jól elszórakoztunk. Az idő hamar elment és Ken-nek haza kellett mennie valami miatt,mert felhívták a szülei. Reménykedem nem bajba került miattam. Így Nathaniel-lel maradtam,aki hazakísért. A ház előtt elakartam tőle búcsúzni,de ekkor megragadta a kezem és visszarántott a lépcsőről.
-Valamit szeretnék kérdezni...~pirult el.
-I-Igen?~kérdeztem félve.
-Tu-Tudod lesz egy párnapos túra...
-Tényleg? Az jó...De mire akarsz kilyukadni?
-Nos...Izé..Arra gondoltam,hogy...?
-Mire?
-Ha eljönnél velem..Vagyis...Ha lennél a párom,akkor szívesen elmennék... Leszel?~fogta meg mindkét kezem és nézett a szemembe teljesen elvörösödött arcával.
-Na-Nathaniel...Ne-Nem tudom...
-Ez most mit jelent? Mondjuk... Hülyeség volt ezt megkérdeznem...Eleve anyukád kórházban van és egy olyan fiúval párba lenni,aki szerelmet vallott eléggé gáz...Megértem,ha nem akarsz. Sajnálom...~mosolyodott el szomorúan.
Elfordult tőlem és indult el az ellenkező irányba. Nem tudtam mit kéne erre válaszolnom. Nem akarom,hogy emiatt nálam gátlásosnak érezze magát! Lehet nem vagyok belé szerelmes,de...
-DE FONTOS VAGY SZÁMOMRA! Verd ki a fejedből ezeket és ne gondold azt,hogy távolságot akarok tartani!~kiabáltam utána.
-Huh?~fordult vissza.
-Amúgy nem tudom... Ha anyum jobban lesz,akkor szívesen leszek a párod! Örömmel leszek az oldaladon és mindent bele fogok adni!~mondtam pirultan.
-A-Angel... Te...Te...~hajtotta le vörös fejét.
Ekkor reflexszerűen hátrafordultam és megpillantottam Castiel-t és csak nézett ránk. MI A FENE FOLYIK ITT?! Castiel elrántotta a fejét és elfordult tőlem majd elfutott. Mégis ez mi volt? Nathaniel is látta őt,de ő csak odajött hozzám és megölelt...És csak ennyit mondott...

,,Felejtsd el őt! Ne hagyd,hogy belé szeress,mert csak kihasznál! Nem akarok megint  elveszíteni egy számomra fontos személyt.''

Ő té-tényleg azt hiszi,hogy én Castiel-be vagy-..! Nem...Az képtelenség... Én nem akarok szerelmes lenni...De nem értem most Castiel viselkedését. Már magamat sem értem...És erre most kezdek rájönni...