Fellángolt érzelmek...

A sok kérdést félretéve csak arra tudtam gondolni,hogy Nathaniel sérülését ellássam... Nagyon csúnya a seb a kezén...Nem maradhat így!
-Na-Nathaniel...I-Izé... El kéne látni a sérülésedet!~mondtam aggódóan.
-De nem vészes...Tényleg!~mosolyodott el.
-NEM! Velem jössz és kész!~jelentettem ki akaratosan teljesen vörös arccal.
-Re-Rendben...Csak le ne szedd a fejem!
-Nem kellett volna ezt csinálnod! Mi lett volna,ha nagyobb bajod esik?!
-Miért az jobb lett volna,ha cserbenhagylak? Sok mocskos dolgot mondtak rád... Képesek lettek volna a-akár...~csuklott el a hangja.
-Akkor is...Féltelek...Nem élném túl,ha bármi bajod esne miattam!~hajtottam le a fejem.
-A-Angel...? Nézd...Túlságosan naiv vagy... Ha nem ment volna oda hozzád valaki,aki megvéd neked véged lett volna! Nem olyanok az emberek,mint amilyennek gondolnád őket...Épp ezért védtelek meg...És hidd el...Én is nagyon féltelek...Fontos vagy számomra!~fogta meg az arcom és nézett a szemembe majd tovább haladtunk...
Jó félóra mászkálás után betértünk hozzánk. Kikotortam a táskámból a pótkulcsot és kinyitottam az ajtót...Hála az égnek még senki sincs itthon. Ez megnyugtatott. Mégis zavart,hogy kettesben vagy vele. Felszaladtam a fürdőszobában,ahol kerestem egy kis szeszt fertőtlenítőnek és valami kötözőszert,de mire leértem már hazajött mindenki kivéve a bácsikám. A gyerekek elkezdtek mindenféle marhaságot kérdezni Nathaniel-től. A bőr égett a pofámról...Erre a nénikém hátba veregetett ezzel jelezve,hogy beszélni akar velem. Úristen...Nathaniel-t hagyjam együtt a kölykökkel? Előre félek... Ettől függetlenül a nénikém felhívott a szobámba és nem igazán örült,hogy itt van ő...És végképp nem értette,hogy mi történt vele,mert egy kicsit tépett volt...Hehe...Minden az én hibám!
-Nem mondtad,hogy fiút is hozol! Azt hittem csak vele leszel valamerre...
-É-Én is...De kiderült...Vagyis nem jött el és..
-Akkor ő mégis kicsoda? Nem az a fiú akiről meséltél?
-Nem...Ő egy osztálytársam...Jó barátom.
-Neked fiú barátaid vannak vagy mi? Lányt még nem láttam a közeledben.
-Ajh...Igen! Nagy részt,de csak azért,mert...
-Mert nem vagy az a lányos típus...Olyan vagy,mint édesanyád!
-Őt most kérlek hagyjuk!
-Rendben. De mégis mi történt vele? Balhézott?
-Mondhatni. Kis baleset érte,viszont lenne egy kérésem!
-Kérés...Mégis micsoda?~nézett rám kérdően.
-Nem tudnád a gyerekeket addig távol tartani? Nem akarom,hogy gondot okozzanak...
-Ne hidd,hogy erre nem gondoltam! De próbáld hamar elintézni...Tudod milyenek!
-Persze...Csak a sebét látom el és...
-Jó...Rendben! Addig fent eljátszogattok velük.~mosolyodott el.
-Köszönöm szépen!
Megöleltem őt és lementem Nathaniel-hez. Enyhén láttam rajta,hogy kezd kibukni a gyerekektől és a nénikém felparancsolta a két lurkót,hogy fent rontsák a levegőt és ő is felment velük. Tényleg annyira jó,hogy megért...Végre valaki! Leültem én is a kanapéra egyenesen mellé és megfogtam a vérben úszó kezét. Az arcán kirajzolódott a fájdalom..Gondolom nem lehetett kellemes érzés... Szegény akkor sajnáltam a legjobban mikor szalmiákszesszel átitatott zsebkendőt nyomtam rá. Képes lett volna ordítani a fájdalmában. Miután lefertőtlenítettem a sebét óvatosan bekötöztem... De ekkor még nem sejtettem,hogy közbe fog jönni valami...Mikor épp,hogy végeztem lökést éreztem a hátamnál és megindultam Nathaniel felé. Csak egy pillanat volt az egész...Mire kinyitottam a szemem már csak azt vettem észre,hogy a szánk picit összeért. Hirtelen elrántottam fejem. Nathaniel pedig zavarodottan nézett rám...A két kölyök a hátam mögött meg elkezdett nevetni...De megtudnám őket egy kanál vízbe fojtani! A két jó madaraktól visszafordulva Nathaniel-hez megpillantottam a vörös arcát és szinte felfogni sem tudtam,hogy milyen gyorsan összecuccolt és kiszaladt a házból... Istenem... Nagy idegbetegen leordítottam a két gyereket nénikémmel az élen és kirohantam hozzá az esőbe... Miért mindig a legjobbkor esik? Fenébe az időjárással...Ettől,viszont most van nagyobb bajom is! Amikor leesett neki,hogy kimentem utána egyből megállt... De nem fordult vissza hozzám...Csak némán állt az esőben...Végül mégis csak megszólalt.
-Nem bírom tovább!
-Mégis mit? Nem értelek!
-Nem bírom már tovább álarc mögé bújni...Egyszerűen nem megy!
-Álarc? Miről beszélsz?
-Arról,hogy szerelmes vagyok beléd!~fordult hozzám nagy lendülettel.
-De...Na-Nathaniel...
-Mindig amikor más fiúkkal látlak...Megőrülök...Mindig mikor bajba keveredsz veled akarok lenni...De csak azt veszem észre,hogy ellöksz magadtól... Amikor veled vagyok tényleg úgy érzem,hogy élek...Egyben rohadtul fáj is,hogy nem érzel irántam semmit sem!
-De én szeretlek téged...Igaz nem úgy,de nagyon fontos vagy számomra!
-Nekem ez nem elég! Azt szeretném,hogy csak engem láss! Azt szeretném,hogy én legyek az a fiú,akit szeretsz tiszta szívedből...
-Mégis mit vársz? Menjek bele egy olyan kapcsolatba,ami csak egyoldalú?
-Nem..Én csak arra jutottam,hogy ennek így nincs értelme... Több akarok lenni,mint barát...De ha nem,hát nem! Viszont akkor én feladom... Nem akarok többé a barátod lenni..Nem akarok számodra semmi se lenni...Nekem így nagyon kellemetlen...Sajnálom...~fordul el tőlem ismét.

-Kérlek várj...Hidd el..É-Én...Mindig is olyan fiúról álmodtam,mint amilyen te vagy,de az érzéseim egyszerűen nem engednek! Nem akarok még egy számomra fontos férfiban csalódni! Épp most kosarazott ki az a fiú,aki számomra a mindenséget jelentette...Akibe szerelmes voltam...Vagyok! Aztán az is ami történt...~vörös arcomon könnycseppek gördültek le az ,,égi könnyekkel'' együtt.
-Nézd...Én az elejétől fogva úgy terveztem,hogy te leszel az a lány,aki az oldalamon lesz... Az elejétől fogva rabul ejtettél...Nem vagyok én sem az a tipikus csajozós akárki...És nem vagyok ez a nyálas gyerek,de...De én már az elején tudtam,hogy te más vagy! Amióta ismerlek minden más lett...Bátrabb lettem...És végre azt érzem őszinte vagyok! Hálás vagyok neked ezért...Pont ez az oka,amiért beléd szerettem... De így még kiszeretni sem tudok belőled,mert túlságosan jó vagy... Minden érintéseddel és szavaddal kínzol! Nekem ez így nem megy!~hajtotta le a fejét.
-Bármit megteszek! Csak ne hagyj itt! Kérlek... Megpróbállak megszeretni! Csak maradj velem! Nem akarlak elveszíteni...Túlságosan is megkedveltelek...Csak adj időt!~rogytam össze és zuhantam a vizes aszfaltra.
-A-Angel...?
-Kérlek...~könnyem úgy folyt,mint a patak.

Ekkor odajött hozzám és megragadta a kezem. Magához húzott és megcsókolt...Éreztem puha és meleg ajkait... Fura ez az érzés... Nem mondanám,hogy rossz,mert nem igaz...Hisz igazán kellemes...Megérintette az arcom és a testem beleremegett...Egyik kezével a hajamba túrt,míg a másikkal az arcomat fogta és simította végig...Olyan szorosan magához húzott,hogy a vizes testünk összeért...Éreztem Nathaniel testének melegségét...Sőt...Még a szívverést is,mert az egyik kezem a mellkasánál pihent. Lassan,de biztosan elkezdtem lehunyni a szemem...Mint aki belenyugodott ebbe... Ennél a csóknál,viszont hiányoltam valamit...Nem éreztem a tüzet...A bizsergést...a vonzást...Lehet számára jó,de mégis nekem ez kevés... Ezzel a tudattal óvatosan ellöktem magamtól és ajkunk szétvált. Tudta,hogy én nem akartam épp,ezért nem is csodálkozott...Ezek után csak magához ölelt és a fejemre helyezte a kezét és simogatni kezdte...

-Miért teszed ezt velem?

-Várni fogok rád...Várni fogok rád,amíg nem találsz olyan fiút,aki mindennél fontosabb...Amíg nem találod meg az igazit...De nem fogom feladni...Amíg szabad vagy én küzdeni fogok érted,hogy belém szeress! Bocsáss meg az előzőért... Az ártatlan csókért!

Lehunytam ismét a szemem és szorosabban öleltem meg őt. Kezdtem teljesen megnyugodni... Tudom,hogy megérdemelné a szerelmem...Szerintem már én nem érdemelném meg Őt! Nem akarok számára kétszínű lenni...Őszinte akarok lenni vele és épp,ezért helyes,hogy nem megyek bele ebbe a kapcsolatba... De ennek a történetnek a legröhejesebb része,hogy mikor volt az a két fiú,akik megtámadtak nem érzek semmi lelki sérülést...Ellentétben Nathaniel-el tekintete majd keze....És Devil kikosarazása nagyobb nyomot hagyott bennem,mint az a két gyökér molesztálása és mocskos megjegyzései... Egy valamire,viszont rájöttem... Nathaniel nagyon fontos számomra... Jobban aggódtam érte,mint saját magamért...Most is ezt érzem... De mégis ő,hogy került oda akkor? És vajon az érzéseim iránta változni fognak? Mikor fogom megemészteni ezt a Devil-es dolgot? Meddig lesz számomra még fontos...? Miért nem írta meg,hogy nem tud jönni? Ez volt egész végig a célja?