Elveszett remény...

Nem...Én nem lehetek szerelmes..! Pláne nem Castiel-be... Habár lehet a tudatom befolyásol ezen a téren? Lehet azért érzem azt amit érzek,mert azt hiszem ő az a fiú...Ő az a fiú,aki mellettem áll... Nem tudom... Lehet ő is tudja,hogy ki vagyok? De ez csak feltételezés... Armin is lehetne simán... Vele is hasonló dolog történt,mint velem... Kihasználták őt is. Ajh... Mi van,ha tényleg Castiel az? De tényleg...Armin is lehetne... Semmit nem értek... Lehet az lenne a legcélszerűbb,ha jobban megismerném őt. Nem bírok szombatig várni...! Mikor felemeltem a fejem a tekintetem Nathaniel gyönyörű szempárjával kerültem szembe... Elmosolyodott kedvesen,amikor meglátta a vörös arcom és ismét magához húzott majd szorosan átkarolt a derekamnál fogva. Ettől még jobban zavarba jöttem... Oké,hogy nem vagyok szerelmes Nathaniel-be,de ezek olyan zavarba ejtő dolgok... Már attól a gondolatól is zavarba jövök,ha eszembe jut,hogy szeret engem úgy,mint nőt... Nőt...Nőt,mi? Vajon tényleg igazak az érzései? Ez a kérdés,ahogy megfordult a fejemben egyből óvatosan távolodni kezdtem tőle. Értetlenkedve nézett rám...Lehet félreérti,viszont nem tehetek erről.
-I-Izé...Bo-Bocsi... Nem akartam,hogy kellemetlenül érezd magad!~nevetett fel zavarában.
-Nincs semmi baj.~mosolyodtam el.
-Biztos? Sajnálom... Röstellem...
-Ne aggódj! Szerintem hétfőn már megyek suliba,addig megbeszélem a nénikémmel meg az anyukámmal ezt a táboros valamit... Majd akkor biztosabbat tudok mondani,mert tudok mérlegelni.
-Rendben. Engem is váratlanul ért ez a sulis dolog... Állítólag nyert valami pályázatot az iskolánk és,ezért van ez a tábor...Na meg a vizsgaidőszak miatt...
-És mégis mikor lesz?  Azt véletlenül nem tudod?
-Jövőhét szerdától egészen következő szerdáig...Utána meg két nap szünet van.
-Lehet akkor hamarább adok jelet ezzel kapcsolatban.
-Oké...Akkor én megyek. Szia és vigyázz magadra! Hétfőn remélem találkozunk...
-Én is! Viszlát,Nathaniel...
Bementem és az ajtónak támasztottam a hátam és fokozatosan csúsztam le amíg le nem ültem a földre. A szám elé tettem a kezem és teljesen piros lettem... Nem... Nem Nathaniel volt most az oka. Más... A fenébe is... Teljesen az eszembe vésődött Castiel arca mikor megláttam őt most... Utána kellett volna mennem? Hozzá kellett volna szólnom? Mégis milyen lett volna ez? Akkor Nathaniel biztos meggyűlölt volna... Most akkor megutált megint Castiel? Féltékeny Nathaniel-re? Ez a sok nyamvadt kérdés az agyamra megy. Ekkor a macskám szaladt el előttem,mert a kölykök kergették őt. Szegény macskát is sajnálom már... Szétnyúzzák az én Devil-em. Majd jött a nénikém is,hogy fejezzék be,mert szegény cica kimúlik. Ezzel el is mentek a gyerekek fel a szobájukba játszani és én a nénikémmel maradtam. Gondolom nagyon zavarta,hogy ilyen vagyok... Olyan,mint édesanyám...Mindent észrevesz! Épp ezért leültünk a konyhába az asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni. Mintha megérezte volna,hogy valami baj van édesapámmal kapcsolatban...Hogy ő csinált valamit,amiért én ilyen vagyok... Minden most olyan sok... Az egész életem egy nagy dráma... Jobban mondva egy rosszul megírt szappanopera...Viszont ezt eszméletlenül unom.  A nénikém annyira célozgatott apámra,hogy egyszerűen meguntam és felszaladtam a szobámba szótlanul. Otthagytam egyedül és csak lepetten nézett rám... Nem érdekel ez valahogy... Egyedül akarok lenni!

Ahogy felértem elővettem a laptopom és felnéztem arra a játékra,mert már olyan régen ,,játszottam'' vele. Az a fiú is fent van...Úgy örülök... Végre tudok vele beszélni!
-Szia,Devil!
-Csá,Bloody!
-Mi a baj? Nem így szoktál köszöni.
-Igazán semmi...
-Most biztos,hogy hazudsz!
-Nem hazudok...Csak sokat gondolkodtam.
-Mégis min? Kezdesz megijeszteni.
-Hát...A kapcsolatunkról.
-Kapcsolatunkról? Miről beszélsz? Mire akarsz kilyukadni?
-Lehet jobb lenne,ha azzal a fiúval jönnél össze,akit ismersz testközelből!
-Most csak viccelsz?! Ha találkozunk szombaton,akkor nem lesz ilyen probléma! Én téged szeretlek!
-Sokat meséltél róla és erre jutottam. Jobb lenne neked vele!
-NEM! Téged akarlak megismerni...
-Én már nem tudom...
-Ne mondd ezt! Kérlek...
-Jó legyen... De nem tudom,hogy alakul majd az a nap.
-Mégis miért?
-Csak van egy kis probléma ennyi... De ha tudok megyek!
-Amúgy miért nem mondod el itt,hogy ki vagy? Félsz tőlem...Csak,mert nem harapok.
-Mert ha szemtől-szembe ismerjük meg egymást úgy személyesebb!
-Ebben nagyon is igazad van!
-Na,de megyek...Szia!
-Már mész is? De hát most jöttél fel te is!
-Mondtam,hogy problémáim vannak...!
-Akkor mondd el...Hátha tudok segíteni!
-NEM! Ehhez nincs semmi közöd! Na szia...
Ennyi volt a nagy beszélgetésünk? Jól lerázott... Eddig ő kezdeményezte a találkát most meg hallani sem akar róla. Lehet nem kellett volna Nathaniel-ről mesélnem... Túlságosan is őszinte voltam! Ha belegondolok nekem sem esett volna jól... De miért pont most jutott eszébe az amiket mondtam? Most egyszerűen kerülni akar vagy tényleg valami gond van? Remélem az utóbbi igaz... Viszont így merjek elmenni a találkozóra? Mi van,ha ki fog kosarazni? Félek... Aznap este csak Devil-en járt az eszem. Lefürödtem és lefeküdtem aludni... Ezenkívül még az is bántott,hogy nem mentem be édesanyámhoz... Viszont egyszerűen nem tudok senki szemébe sem belenézni... Tudom,hogy észrevenné rajtam azt amit a nénikém... Mindketten teljesen ugyanolyanok. Szülők már csak ehhez értenek és szinten mindent kiolvasnak belőlem...Nyitott könyv vagyok számukra. Másnap reggel elkészültem és nénikémmel úgy beszéltem meg,hogy elmegyek anyumat meglátogatni. Beleegyezett,de tekintettében láttam az aggodalmat. Összeszedtem magam és olyan dél  körül elindultam a kórházba... Nagyon akartam vele is beszélni attól függetlenül,hogy félek... Nem akarom,hogy észrevegye,viszont nem hanyagolhatom! Felszálltam a buszra és hamar odaértem. Elkezdtem keresni édesanyám kórtermét,amit hamar meg is találtam... Bár ne így történt volna! Megpillantottam egy hapsit... Úgy láttam anyummal nagyon jól el van... Ez csak egy vicc? Ugye ezek ketten nem egymást csalták?!
-Szervusz,John Simson vagyok. Sokat mesélt rólad az anyukád.~nyújtotta felém a kezét.
-Anya? Mégis ki ez az alak?~néztem rá teljesen kiakadva.
-Egy jó barátom.~mosolyodott el.
-Barátod? Milyen barátod? Mégis mi folyik itt?~néztem kettőjükre.
-Félreérted,Kicsim!
-Jó,nekem elegem volt! Ne haragudjon Mr...Mr.Valaki,hogy megzavartam az enyelgést!
-Várj...!~ragadta meg a kezem a férfi.
-Maga csak hagyjon békén! Számomra Ön egy idegen! Anya...Benned meg csalódtam!
-Kicsim...Mondom,hogy félreérted!~mentegetőzött.
-NEM! Nem hittem,hogy az anyám egy cafka...Apám meg egy rohadék...Akkor én mi vagyok?!~zokogva kiabáltam hozzájuk.
Nagy lendülettel kirántottam a kezem és kiszaladtan a kórházból... Nekem ez sok(k)! Már nem tudok mire gondolni...Csak arra,hogy összebeszéltek ők ketten! Istenem...Akkor én kik gyereke vagyok...? Jó ötlet volt ezt mondani édesanyámnak... Mit tettem?! Menjek vissza? Nem...Nincs merszem! Egész végig szaladtam egészen addig míg ki nem fulladtam. Ajh... Alig kapok levegőt és nem tudtam abbahagyni a sírást... Lehet én nem fogok megjelenni azon a találkozón! Nem bírom már...! Minden úgy,ahogy van rossz! A térdemre nehézkedve sírtam az eső is elkezdett zokogni velem együtt. Annyira bánok mindent! Úgy szeretnék normális életet élni,ellenben ez sose jön össze! Mikor leszek végre egyenesbe?  Mikor találom meg a helyes utat?