Őszinte vallomás...

Miközben néztem az utcákat és az embereket fent a magasból meghallom édesanyám hangját. Leszaladtam az emeletről és megöleltem.
-Szia anya!~köszöntem izgatottan.
-Mi az kicsim?~mosolyodott el.
Elkezdte kipakolni a szatyorból az ennivalót és a nyalánkságokat.
-Tudod lenne egy fontos kérdésem...Amire remélem igent mondasz...
-Csak nem...?
-De...
-Végre nem amit a fiú miatt sírsz? Szerelmes vagy?
-ANYA! Épp nem erre gondoltam...!
-Akkor? Azt hittem fiú van az ügyben.~nézett rám gúnyosan.
-Hát...Egy kicsit más jellegű...
-Akkor kisállatról van szó? Mondtam már nincs pénzünk ilyenekre!
-Nem..Nem kell fizetni érte...Nem olyan kisállat vagyis...
-Igen?
-Egy kismacskáról lenne szó..Kennel találtuk és...és...
-Ohh...Most már értem. De akkor sem lehet róla szó!
-De miért?!
-Tudod jól,hogy asztmás vagyok...!
-Anya..Kérlek!
Forgatni kezdte szemeit és megsimogatta a fejem,majd elmosolyodott.
-Ajh...Legyen...
-ANYA! Köszönöm!
-Túlságosan engedékeny vagyok! Muszáj leszek több inhalálót venni.
-Lehet nem is leszel rá allergiás...~mosolyogni kezdtem,mint egy idióta.
-Jó..Hiszek neked. Amúgy vettem neked fagyit,ha érdekel.
-Fagyi!!!~kaptam ki anyukám kezéből és szaladtam fel vele a szobámba.
Letelepedtem a laptopom elé és elkezdtem fagyizni na meg beszélgetni a fiúval.

-Szia... Olyan boldog vagyok!
-Cső! Mégis miért?
-Megmentett egy osztálytársam egy kiscicát és hazahozhatom. Kis fekete macsek...
Erre egy mosolygós smileyt írt.
-Nálad biztos jó helye lesz!
-Nagyon fogok rá vigyázni! De a nevét még nem tudom.
-Hát ne olyan nevet adj,mint ami neked van!
Küldött egy nevetős smileyt én pedig a laptop előtt mosolyogtam.
-Pedig pont a te neved jutott eszembe.
-???
-Devil..~küldtem egy mosolygós smileyt.
-Devil? Ohh...Most ez komoly?
-Igen... Fekete és pont illik rá... Szerintem tökéletes név!
-Micsoda megtiszteltetés,hogy ezt a nevet adod a macsekodnak.

Ezen a témán kívül elmondtam még neki a Nathanieles esetet meg a Castieleset. Hogy bűntudatom van és miért nem értem az egyik félt. Valami számomra nagyon fura Nathanielben...De nem tudom mi. A múltamról is meséltem neki...Az egész estémet vele ,,töltöttem'' és megbeszéltük az érzéseinket... Ő is mondta,hogy egy lány miatt lehet változtak az érzései irántam. Ettől egy kicsit megijedtem..Én tényleg szeretem őt! De így is az álom megtalált még ennek a nyugtalanító hír hallatára is. Furán hangzik,mégis reggel azt éreztem,hogy Devil-lel álmodtam... Valahogy eltudtam képzelni a kinézetét. Reggelre csak annyi maradt meg benne,hogy fekete haja volt... Bőrdzsekit viselt és szaggatott farmer volt rajta. Nem éppen szőke hercegnek képzeltem el,de ez így van jól. Sajnos az arcára már nem emlékeztem. Amíg ezt emésztettem magamban és dolgoztam fel a sok más dolog mellett,én addig elkészültem és mentem is iskolába. Valahogy éreztem ez a nap más lesz,mint a többi...Nem tudom miért... Beléptem az iskola ajtaján... Az órák és a szünetek szokásosan teltek,de számomra nehéz volt természetesen viselkedni. Nathaniel mondta,hogy mi történt a telefonjával... Csak egy nagyot nyeltem,hogy még most nem ideális a pillanat. Megvártam az utolsó óra végét és bementem hozzá a DÖK-ös terembe.
-Angel... Hát te? Azt hittem már elmentél Kennel.
-Hát izé...Van egy fontos dolog...!
-Mégis mi?~nézett rám kérdően.
-Este sokszor próbáltam megfogalmazni,hogy tálaljam neked ezt az egészet.
-Igen?~láttam,hogy kezd zavarba jönni.
-Bűntudatom van,amiért ilyen vagyok veled és nem...nem akarom,hogy...A barátságunknak vége legyen.
Szerintem Nathaniel teljesen félreértette,mert nem úgy reagált,ahogy gondoltam.
-Szeretném,hogy tudd a telefont én rontottam el!
-Te? Dehát Amber felvállalta... Igaz azt mondta,hogy nem ő törte össze,de ő rontotta el... Mert működni kéne attól független,hogy a képernyőre be van repedve,de egyáltalán nem működik csak ki-bekapcsol egy idő után. Várjunk csak...Nálad mit keresett a telefonom?
-Izé..É-Én...
-Hallgatlak!~nézett rám dühösen.
Erre benyitott Castiel.
-Én vettem rá! Talán probléma?~mondta kihívóan Castiel.
-Castiel,mi a francot keresel itt?~Nathaniel kiabált vele.
-Megvédem a kiscsajt,mint látod! Szövetséget kötöttem vele,mert te olyan töketlen vagy,hogy nem voltál képes megvédeni Ambertől!
-Miről beszélsz?!~kelt ki magából Nathaniel.
-Jó lenne,ha észrevennéd magad! Hallott mindent aznap,amikor zsarolni próbáltál...Én ajánlatott tettem...Mondtam,ha megteszi amire kérem,akkor megvédem a drágalátos húgodtól!
-Mégis hogy merted ilyenre rávenni?!
-Na cső...A többit azt ti beszéljétek meg!
Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen ment is ki.
-A-Angel...Mo-Most ez komoly? Hallottál mindent?
-Igen... De véletlenül...Nem hallgatóztam!
Nathaniel csapott rá az asztalra...Nagyon megijedtem.
-Még egy ok,amiért gyűlöljem őt!~mondta teljes gyűlöletből.
Majd az arcát eltakarta a kezével,mint aki szégyenli amit tett.
-Nem...Nem akartam,hogy így láss! Nem akarom,hogy ezt lásd bennem!
-Már értem...
-Mit?
-Egész végig csak egy álarc mögé bújtál...Már értem miért van bennem kétség veled kapcsolatban.
-Tessék?
-Nathaniel ... Ez nem te vagy! Eddig mindig azt éreztem,hogy te tökéletes vagy... Egy tökéletes báty és egy tökéletes ember...De tévedtem...Senki sem az! Ez csak egy álarc amit nem akarsz levenni magadról! Valójában nem is ismertem meg a természeted...A jellemed.
-Nem ez hazugság!~pánikolva mondta.
-Tévedsz..Most is magad csapod be!~elkezdtem rázni a fejem.
-Mégis milyen legyek? Olyan,mint Castiel?!
-Én ezt nem mondtam... Csak ő nem másnak akar megfelelni,hanem magának...De te teljesen az ellenkezője vagy neki!
Nézett rám dühösen,de még is kétségbeesetten.
-Tudod...Castiel legalább nem kétszínű,mint te...
-NE MERD EZT MONDANI!
Nathaniel pofon vágott.
-Látod? Magadban kell rendet rakni...!
Ezzel a mondattal kiléptem az ajtón.
-KÉRLEK,VÁRJ! É-Én...Nem akartam ezt!
-Már késő...Gondolkozz el ki vagy valójában... Ki is vagy te? Mi az igazi éned!~fordultam hozzá vissza.
-Angel...~keservesen szólítgatott.
Ismét elindultam az ajtó felé és egyszer-kétszer visszapillantottam. Szegényt sajnáltam is,de így a legjobb... Leguggolt az ajtó elé és elkezdte fogni a fejét. Épphogy ki tettem a lábam Castiel átkarolt.
-Ügyes voltál!
-Mégis honnan tudtad,hogy ...?
-Ken volt az,aki hallgatózott anno...Szóval gondolta,hogy az a fontos dolog ez lesz. Ha már megígértem megvédelek,akkor már csak nem hagylak cserben.
-Castiel...
-Amúgy kint van a haverod... Majd vigyázz a cicára!~elfordul tőlem mosolyogva.
-Re... Várj csak! Castiel!~kiabáltam neki.

Mégis honnan tud róla? Lehet csak Ken mondta neki. Vajon miért nem szólt közbe Ken,ha ilyen jól tudta mi van köztünk? Már tényleg nem tudom mi a válasz... Minden olyan értelmetlen.