Kétségbeesett szív....

Gyorsan összekapartam magam miután olyan jól meghoztam az életkedvem. Leszaladtam a konyhába kikaptam anyum kezéből a kaját és rontottam ki is az ajtón,hisz már így is késésben voltam. Gondoltam,hogy ez a nap egyenlő lesz a nullával,de a busz lekésésre nem számítottam,pedig majdnem utolértem. Kis kocogást is muszáj voltam bele tenni a mai napi programba,hogy ne kések olyan sokat,főleg azért mert az első történelem és nagyon félek  a tanártól! Belehúztam és pont akkor csengettek be mikor betettem a lábam a suliba. Ezután már csak két lépcső sor és megúszom anélkül,hogy az a vén törpe nem szól be nekem. Csak ez a cél lebegett előttem és teljesítettem! Lihegve és összeesés szélén értem fel...Mindenki csak nézett rám Nathaniel-lel és Ken-nel az élen. Majd hirtelen bepózoltam és úgy éreztem most megváltottam a világot! Komolyan mondom,mint aki részt vette mind a két Világháborún és győztesen jött ki az egészből...Viszont most az is biztos,hogy engem senki ne zaklasson..Pláne ne mozgással kapcsolatosan,mert akkor tényleg itt halok meg! Nekem már ennyi elég is volt! Leültem a szokásos helyemre,de a napomat megint tovább fokozta a tanár. Kihívott felelni... Természetesen semmit sem tudtam ez azt jelenti,hogy kaptam egy jókora egyeset. Ez a nap tényleg egyre jobb lesz... Alig várom,hogy vége legyen ennek a napnak. Csak az órát bámultam,hogy mikor csengetnek... Az első óra kegyetlen volt és örökkévalóságnak tűnt,de nehezen mégis csak szabadulhattunk ki a történelem terem ajtaján. Óra után első utam a női mosdóba vezetett...Nem...Nem azért,mert rosszul vagyok,hanem beszélni akartam avval a fiúval. Beültem egy fülkébe és elővettem a telefonom. Mivel a játék chat funkcióját lehet használni telefonon elkezdtem írni a mondandómat a fiúnak,de ő hamarább rám írt. Csodálkoztam is,hogy fent van.
-Nem szoktál suliba kockulni tudtommal.
-Nem kockulok,csak itt tudok írni... Sajnos anyám elveszi a telefonom,ha otthon vagyok.
-Miért is?
-Szobafogságot kaptam...
-Értem...Pedig pont most akartam volna beszélni egy fontos dologról!
-Mégis miről? Most kíváncsivá tettél!
-Már mindegy...Nem lényeges!
-Mondjad vagy megharagszom!
-Arra gondoltam,hogy szombaton találkozhatnánk...Már a hely is meg van,hogy hol...De így már tök mindegy.
-NEM! Szerintem meg tudom oldani!
-Mégis,hogy? Várjunk...Te eljönnél,akkor tényleg?
-Természetesen. Megakarlak ismerni!~küldtem neki egy szívecskét.
-Ennek örülök,mert én is téged.
-Na látod...Akkor nincs miről beszélnünk.Addigra megoldom.
-De amúgy lehet nem lesz meglepetés,hogy ki vagyok.~írt egy mosolygós smiley-t.
-Honnan veszed?
-Majd meglátod...Én sejtem,hogy te ki vagy...Sőt...Én biztos vagyok benne!
Erre nem tudtam mit írni...Szóval akkor tényleg ismerem...Istenem...Ki lehet az? Csak ő lehet?! De ilyen nagy kocka lenne,hogy itt ismerkedik...De volt barátnője vagyis...simán foghatna a valóságban,akkor mégis miért hülyít itt? Ennek semmi értelme nincs! De mi van,ha nem is ő az? Elköszöntem tőle,mert lassan menni kelletett a következő órára,de kiléptem a női mosdó ajtaján és megláttam Armin kezébe a telefont és láttam,hogy ő is azzal a játékkal játszott amivel én... Mi a---?! Na jó... Ez most csak vicc?! Armin...Ő az a fiú,akivel ezidáig beszéltem? Jó...Ez nem lehet igaz... Csak most ismertem meg...Mégis miből sejtené,hogy én vagyok az? Én teljesen összezavarodtam! Ezt a gondolatot félrehessegetve mentem oda a többiekhez.
-Angel mit szólnál,ha ma megnéznénk ki a jobb?~tette fel a kérdést kihívóan Armin.
-Hát...Nem is tudom...~feleltem lehangolóan.
-Mi az? Megijedtél? Félsz,hogy elverlek bármiben is?~mosolygott.
-Nem erről
van szó!
-Castiel,mi?~vágott közbe Ken.
-Huh?
-Én is láttalak vele.~Nathaniel is beleszólt.
-Megtudom magyarázni és amúgy is...Izé...
-Igen? Várom a magyarázatot!~várta a választ akaratosan Ken.
-Szobafogságot kaptam...Ennyi az egész.
-És mégis miért? Hm? Csak nem Castiel miatt?~nézett rám dühösen Nathaniel.
-Mi ütött belétek?! Nem vagytok a szüleim,hogy minden lépésemről tudjatok!
-Nem,de féltünk tőle!~válaszolt féltékenyen Nathaniel.
-Igaz! Az az alak csak bajt hoz rád!~jelentette ki Ken.
-De fiúk..!
-Nincs,de!~mondták egyszerre.
-Öhm...Szerintem inkább én most arrébb megyek!~Armin próbált lelépni a kellemetlen helyzet miatt.
-Nekem is elegem van belőletek! Nem vagyok hülye,oké?!~Armin példáját követtem.
Nathaniel és Ken egyáltalán nem szólt hozzám az órák és a szünetek többi részébe. Tényleg frenetikus ez a nap! Még ki fog rám megharagudni. Tipikusan lassan teltek a percek és már kezdtem megőrülni,de szó szerint. Végül utolsó óra előtt kimentem egy kicsit kiszellőztetni a fejem,mert már ment széjjel. Leültem egy padra,de erre tévedt Armin. Az elején nem vett észre,viszont egy-két perc fázis késés után feltűnt,hogy ott vagyok és mellém ült.

-Hát te?~nézett rám kérdően.
-Nincs kedvem bent lenni a suliba...Most mindenki szemébe én vagyok a rossz. Nem tudom mi ütött beléjük. Amiatt a lüke szövetség miatt mentem Castiel-lel. Zaklatott..
-Téged is belerángattak?~kérdezte meglepetten.
-Igen...De te erről az esetről tudtál?
-Persze,mert engem Nathaniel idióta húga molesztált,hogy rontsam el a telefonját!
-Huh? Sikerrel is jártál...De miért mentél bele?
-Mert akkor Alexy húzta volna a rövidebbiket! Mindenféle marhaságot akart róla híresztelni. Például...Öhm...Mindegy.
-Ha már elkezdted,fejezd is be!
-Buzi és...és...Ajh...Jó ilyeneket! Szexuális dolgokat!~pirult el zavarában.
-Buzi? Várj...Tényleg az? Vagyis...Tényleg meleg?
-Nem...Hiszem...~fogta meg a fejét.
-Ez nem valami biztató!~néztem rá furán.
-Nekem azt mondta biszexuális,de az sem jobb!~elkezdte vakargatni a fejét.
-Mindegy...Inkább hagyjuk ezt a témát...De te honnan ismered a többieket? Az elmúlt egy évben nem láttalak titeket és,ezért is volt fura,hogy...
-Mint már mondtam magántanulók voltunk...Vagyunk...Valami ilyesmi... A lényeg,hogy régebben bejártunk mi is csak az elmúlt egy-két évben a szüleink mindenfele mentek a munkájuk miatt és így mi is velük tartottunk. Most meg úgy néz ki,hogy nyugodtan lefogunk majd itt érettségizni mászkálás nélkül!~mosolyodott el.
-Értem...De Amber? Vele,hogy ismerkedtél meg?
-Nem valami kedves emlék,amikor összejöttem vele!~hajtotta le a fejét zavarában.
-Te mit csináltál?! Úristen! Jól voltál te akkor?
-Nem...Szerintem valami spanglit szívhattam.~nevetett fel.
-Értem..Rendben...Oké...~mosolyodtam el.
-Ja...Még azzal is zsarolt az a szőke liba... Valószínűleg Nat-től tudta meg,hogy jövök. Nagyon szánalmas az a kettő..
-Mondjuk Castiel nem vészes.
-Nem vészes?! Te jól vagy? Szerintem nem vagy százas,már bocs!
-Pontosan.~nevettem fel.
-Térjünk inkább másra át...Akkor ne kockuljunk? Csak már rég játszottam mással.~nézett rám kutyaszemekkel.
-Hát...Maximum,ha feljössz hozzám. Édesanyám azt nem mondta,hogy barátokat nem hozhatok haza.
-Nekem úgy is megfelel. Ugye nem fog,ezért is letolni?
-Nem...Ne aggódj!
-Szerintem hívd fel először!
-Nem kell,de tényleg! Megismertem édesanyám ezalatt a bő tizenhét év alatt.
-Oké,hiszek neked!~mosolyodott el.
-Na és,hogy legyen?
-Nekem még van egy kis dolgom Alexy-vel,szóval majd én megyek...Csak hol is laksz?~nevetett fel zavarodottan.
-Hát... Akkor inkább beszéljünk meg egy közös helyet és majd úgy megmutatom hol lakom.
-Értettem,főnökasszony! Nos?~mosolyodott el.
-Park? Az a kedvenc helyem és szerintem te is ismered. Plusz nincs messze a házunktól így anyum nem tud belém kötni se!
-Nekem tökéletes! Tudom hol van.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Az utolsó óra is kezdetét vette és az egész gyorsan elment. Mentem ki az ajtón és megpillantottam Castiel-t.
-Gyere...Menjünk!
-Huh? Miről beszélsz?!
-Tudod.. A többiekhez. Jól érezted magad,nem?
-Igen...De szobafogságot kaptam és nem hiányzik,hogy anyum még jobban pikkeljem rám...Sőt...
-Nathaniel és Ken drága is pikkel rád,ugye?
-Honnan tudsz róla?
-Vak is látja!~fordult el tőlem.
-Várj! Kérlek...!
-Mégis mire?
-Most ugyanazt fogod eljátszani amit én tegnap?
-Chh...Úgy néz ki megint tévedtem. Na csá.~ezzel elment.
-Castiel!~kiabáltam utána.
Na ez tényleg egyre jobb...Most már mindenki utál! Remek! Egyedül csak Alexy és Ar-... Armin...Tényleg... Amit elmondott...Az nagyon ismerős... Csak nem... De a macsek...Azt Ca-...De jó...Nem értek semmit! Ráztam a fejem,de ekkor megfogta a kezem...
-Te...Ho-Hogy kerülsz ide? Nem Alexy-vel mennél va-?!
-Azt mondta halasszuk el! Meghülyít!~forgatta a szemeit Armin.
-Ohh... De mégis mit?
-Fülhallgató kellett volna neki,de mivel én értek ilyenekhez azt akarta,hogy ketten menjünk vásárkázni,mert normális fülest akar. Viszont a madarak elcsiripelték neki,hogy kockulni akarok veled,ezért lemondta. A fejét látnod kellett volna. Tipikusan perverz és pedofil volt... Jobban izgalomba jött,mint én!~nevetett.

-Jó...Én ezt nem értem,hogy te miként érted,de hagyjuk az egészet a fenébe még mielőtt a kicsiny lelkivilágom meg nem sérül!~mosolyodtam el furán.
-Egyetértek! Nos...Kisasszony,mehetünk?~húzta ki magát és nyújtotta ki a kezét.
-Természetesen,őfelsége!~fogtam meg a kezét és vezetett előre.
Alig néztek minket hülyének,de amikor kitettük a lábunkat a suli területéről elkezdtünk nevetni,hogy milyen marhák vagyunk. Útközben automatikusan egymás után alkotta a jobbnál-jobb fejeket. Haltam meg a röhögéstől,de ami teljesen kiütött az amikor a hangját is torzította...Hol vékony,hol magas. Az kegyetlen volt. Már a szememből a könny is kicsordult úgy nevettem rajta. Láttam rajta,hogy tetszik neki ez a reagálás és csak mosolygott rajtam. Megérkeztünk hozzánk és kinyitottam ajtót. A mosolyt hamar leváltotta az aggodalom és a félelem...

Körülnéztem az udvaron és a földszinten,majd felrohantam a szüleim szobájába...De nem akartam látni...! Hirtelen felkiabáltam...Armin gyorsan felszaladt... Én édesanyámhoz mentem aki a földön feküdt! Csak kiabáltam hozzá,de nem válaszolt. Elkezdtem zokogni és szorítottam édesanyám kezét. Mi a fene folyik itt? Édesapám mégis hol a fenébe van ilyenkor?! Nem veszíthetem el édesanyámat...IS!