-Most pedig hazaviszlek!~kiabált vele.
-NEM! NEM ÉS NEM!~ellenkezett a grácia.
-Késő bánat... Felhívtam édesanyánkat... Már biztos itt van!
-Chh.... ~ment Amber dühösen az öltözőbe.
-Ajh..Nem akartam,hogy halljad.~mosolygott szégyenlősen.
-Nem baj...Végül is megértem valamilyen szinten a húgodat...
-Mindegy...~mosolyodtam el.
-Én akkor megyek megnézem mi a helyzet kint.
Miután Szöszi elment berántott valaki...
-Itt az idő!~suttogta.
-Hm?
-A telefon gyökszi hercegnő!~mondta Castiel.
-Istenem...Ez neked valami mániád?~néztem rá furán.
-Nem csak...csak...Nem érdekes... Most be tudsz menni!
-De...
Erre visszalökött. Most komolyan azt kéri,hogy turkáljak a cuccai között? Viszont én úgy gondoltam még várok vele... Inkább elsőnek átöltözöm. Pár perc alatt visszaöltöztem és mire kimentem láttam,hogy Amber a szertárból jön ki. Mit akart ott? Ha jól tudom...Odapakolt le Nathaniel...Lehet csak őt kereste.
-Mégis mire vársz te szerencsétlen?~szólt oda Castiel.
-De...Ez nem illik és mégis milyen dolog már?!~ellenkeztem vele.
-Megígérted...És a két heted is már lejárt szóval..!
-Jó...Jó felfogtam...-Megígérem megvédelek Amber-től,ha netán rájön a flegma idióta liba!
Erre megölelt. Teljesen elpirultam. Miért csinálja ezt? Nem ilyen...Nem ilyen szokott lenni.
-Rendben...Megteszem!~mondtam magabiztosan.
Evvel elindultam a szertár felé. Óvatosan benyitottam és körülnéztem...Nem volt nehéz kiszúrni Nathaniel táskáját. Odamentem és elkezdtem nézegetni a táska zsebeit... Egyre jobban a pánik kerülgetett,mert nem találtam...Mi van,ha nincs is itt és meglát mit csinálok... Istenem csak azt ne! Erre rátaláltam a táska alján gyorsan kivettem és beleraktam a zsebembe... Örültem,hogy végre megvan. Gyorsan kimentem,de erre...
-Hát te? Mit csináltál ott?~kérdezte Kentin.
-Öhm...Izé...~pánik kerülgetett.
-Igen?~nézett rám furán.
-Nathaniel-t kerestem. Biztos még kint van.~mosolyodtam el.
-Jah...Szerintem is...
Erre gyorsan elszaladtam és elkezdtem keresgélni Castiel-t,hogy kitörlöm neki a képet. Őt sem volt nehéz megtalálni...Egy csomó lány körbe vette. Elővettem a telefont,hogy majd megmutatom neki és,hogy biztosra menjünk ő törölje ki a ,,bizonyítékot''. Viszont erre egy lány kiverte a kezemből a telefont és darabokra esett szét és a képernyőre is teljesen betört.
-MIÉÉÉÉÉRT?!-kiabáltam fel.-Öhm...Bocsánat.. Nem akartam.~mondta a lány.
- Istenem ki fog nyírni!~már majdnem sírtam.
Castiel elhessegette a lányokat és elcibált engem egy eldugottabb részre a sulinak.
-Nos? Hol a telefon?~kérdezte aggódóan.
-I-Itt...
-Vá-Várj...! Most csak viccelsz?!~kiabált velem.
-Ne-Nem...Sikeresen leejtettem!~mondtam félve.
-Mégis mit csináljunk vele?
-Nem tudom...
-Azt jól megcsináltad!~mondta idegesen.
Észrevettük,hogy Amber-ék anyja alig kelt ki magából és éppen jön vissza a cuccokért Nathaniel.
-Várj...Most ugye nincs meg a kép?
-Még mindig ezen aggódsz?! Ennek a telefonnak annyi... Meg fog ölni és utálni.
Majdnem elkezdtem sírni,de erre.
-Nem fog így történni...!
-Hm?
-Van egy jobb ötletem!~megjelent az arcán a tipikus vigyora.
Megfogta a kezem és ...
-Rakd bele a Szőke liba táskájába!~suttogta.
-De...Ez nem fair...
-Ő rákenjük...! Ennyit igazán megérdemel!
-É...Én ezt nem akarom! Inkább felvállalom!
-Nem...Azt nem hagyom!~kiabált velem.
Odavezetett a női öltöző elé. Végül belementem... Tényleg megérdemli... Egy nagy probléma,viszont felállt. Nem tudtam melyik a táskája. Viszont most Fortuna velem volt és megtaláltam egyből a táskáját és beleraktam... Erre hallottam,hogy nyílik az ajtó...Megállt még a szívem is... Hirtelen elfordultam a táskától és mentem egy tükör felé.
-Mondd meg az osztályfőnöknek,hogy már nem jövök be az órára.~mondta Nathaniel és vette el Amber táskáját.
-Re-Rendben... Vi-Vigyázz magadra.
Visszafordult és elmosolygott. Neki támaszkodtam egy kis asztalnak,hogy mégis miért vagyok vele ilyen... Ő mindent megtesz érte..É-Én meg... Borzalmas ember vagyok. Erre Castiel benyit és mutatta,hogy jó kislány vagyok és ezzel együtt el is ment. Ahogy kimentem az aulába és az udvarra körülnézve mindenhol elkezdték kirakosgatni az enni és innivalókat... Szünetek kicsit hosszabbak voltak és hamarább is el lehetett menni. Szóval ez a nap könnyed lett...volna,ha nem lenne ilyen nagy bűntudatom.
-Angel...Komolyan mi bajod?~szólt hozzám aggódóan Ken.
-Semmi-semmi...
-Hazudsz!~állította akaratosan.
Elkezdtem azon tűnődni,hogy térjek ki a válaszadás alól és...
-Mégis miért jöttél vissza a színpadra?
-Mire gondolsz?
-Amikor majdnem megcsókoltam Castiel...Hisz a darabban úgy volt.
-Ohh...Hogy arra gondolsz...~teljesen elpirult.
-Mondd el kérlek!
-Tudod...Fontos vagy nekem...És nem akarom,hogy belé szeress.... Nem tudnám elfogadni! Inkább legyél Nathaniel-lel...Őt elfogadom,mert tudom,hogy nem olyan nőcsábász...Ismerem...De a Vörös...
-Értem...
Megsimogattam az arcát és elmosolyodtam rajta.
-Ken...Olyan hálás vagyok neked! Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék!~vidáman mondtam neki.
-A-Angel...~mosolygott rám teljes pír álarcában.
-Tu-Tudod...Go-Gondolkoztam és...és...~mondta Kentin félve.
-Igen?
-Eljössz velem kicsit sétálgatni?
-Persze...Benne vagyok!~vidáman mondtam neki.
El is mentünk az iskolából...Kézen fogva mentünk és néha Ken meg is szorította a kezemet. Mintha féltene és ezzel szeretné tudatni,hogy minden rendben. Ezt általában akkor csinálta mikor furábbnál-furább és kihívó embereket láttunk. Eddig tényleg mindig én védtem meg őt,de most megfordult a kocka...Olyan büszke vagyok rá...Leültünk egy padra és neki dőltem a vállának.-Nem vagy semmi..~mondtam büszkén.
-Mire érted?~kérdezte kissé elpirultan.
-Nagyon sokat változtál... Örülök,hogy ismerhetlek...
-I-Izé..É-Én örülök,hogy találkozhattam olyan lánnyal,mint te.
Sajnos erre meghallottunk egy keserves macska nyávogást. Mindketten felkaptuk a fejünket.
-Maradj itt megnézem!
-De Ken..!
-Ne aggódj nem lesz semmi baj!~fordult vissza és mondta biztatóan.
-KEEEEN! KÉRLEK!
Meg is jelent eléggé hősiesen. Egyből behúzott az egyik tagnak a három közül. Hamar elintézte őket és elszaladtak... Ken kisebb sérüléssel megúszta. Ledöbbenve néztem rá. Mikor lett ilyen erős. Majd a macskát ami a lábánál fogva fel volt kötve leszedte. Tiszta vér volt a kismacska. A sírás kerülgetett...A-Annyira felzaklatott. Ken magához ölelte a kisállatot.
-Gyere,siessünk!~felhúzott és elkezdtünk szaladni.
Nem tudtam hova akar vinni evvel a cicával,de erre megláttam,hogy az állatorvoshoz. Miután elvittük a kismacskát elkezdtem szó szerint bömbölni a terembe.
-Istenem...Én...Én nem akartam,hogy így alakuljon! Ez is az én hibám!
-Nincs semmi baj... Nézd tiszta vér vagy...És a szá-szád is...
-Ez semmiség...Már nagy fiú vagyok!
Sírva mosolyodtam el rajta és az ujjammal óvatosan és gyengéden letöröltem a vért a szájáról. Ő teljesen zavarba jött... Még a vak is észrevette volna... Majd kijött az állatorvos.
-Ne aggódjatok! Nem lesz semmi baja.~mondta mosolyogva az orvos.
A szívemhez tettem a kezem és fokozatosan érezni kezdtem,hogy lassabban ver.
-Lehet egy kicsit vad lesz,de ez érthető. Mégis melyikőtökké?~kérdezte kérdően.
-Egyikünkké sem...Csak megláttuk,hogy mit csinálnak szegény állattal.~mondta Ken.
-Majd én befogadom!~könnyeimet letörölve mondtam.
-Rendben... Akkor holnap jöhetsz majd érte!~nyugodtan mondta az orvos.
Ezek után Ken hazakísért. Ez a nap is egyre jobban ráébresztetett,hogy az emberek mégis milyen kegyetlenek és borzalmasak tudnak lenni.Most valahogy én is ezt éreztem saját magamon...Én is önző játékot űzők Nathaniel-lel.Majd felébredve gondolataim sokaságából...
-Majd holnap eljössz a kiscicáért?~mosolyogva mondtam.
-Persze...Nekem órák után oké.
Odamentem Ken-hez és megpusziltam a homlokát majd jó éjszakát kívántam. Ezután a nap után már csak pihenésre vágytam semmi másra...Meg,hogy annak a fiúnak kiöntsem a szívem,viszont sajnos még nem volt fent....Ezenkívül még a kiscicát meg fogom beszélni a szüleimmel... De van ettől fontosabb dolog is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése