Ahogy már lehetett látni a kórház ajtaját és ablakait a csöndet Castiel zavarta meg. Nem értettem,hogy miért kezdett velem hirtelen beszélgetni,ha eddig csak némán mentünk egymás mellett...-Mi történt anyuddal?
-Nem tudni..Azt mondták,hogy lehet a szívével van valami.
-Értem...Az nem jó. Ne aggódj nem lesz semmi gond!~mosolyodott el.
Tessék? Mosolyog rám? Ez egy beteg állat! Vagyis azt hittem amikor megpillantottam a vigyorát,de tévedtem. Egész aranyos ilyenkor... Kicsit zavarba jöttem. Nem szokott rám így nézni,mint most. Lehet be van állva..? Őőő...Mindegy... Beszélnem kell hozzá,mert...mert ez így fura,hogy csak a paradicsom vörös pofám látja!
-É-És...Nem lesz baj,hogy ellógtál?
-Honnan?
-A munkahelyről. Gondolom ment volna még keményen.
-Ja,hogy arra gondolsz? Nem lesz semmi baj. Azt kamuztam,hogy a testvérem vagy és kórházban van valaki stb...stb..
-Te akkora egy gyökér vagy...! Mi lesz,akkor ha rájönnek?~kérdeztem aggódóan.
-Ne parázz már! Nem lesz semmi se..! Higgy nekem!
-Nekem mindegy mit teszel,csak ne kerülj bajba!
-Értettem Gyökszihercegnő!
Gyökszihercegnő? Ezt más is használta... Jó lehet tényleg paranoiás vagyok! Azt hiszem apám megcsalja anyám...Majd azt,hogy Castiel kocka! Egyre jobb! Más is használhat ilyen szavakat, nem? Dehogy nem...Szóval nem kell emiatt aggódnom...Egyenlőre!
-Miért dolgozol? Anyagi gondjaid vannak?
-Igazándiból azért,mert nem akarok a szüleim terhére lenni. Eléggé frusztráló az amikor totál egyedül laksz egy rohadt nagy házba és a szüleid küldenek mind
ig pénzt! Igaz így is kapok tőlük meg minden,de legalább így úgy érzem én is teszek be valami KP-t.
-Rossz lehet egyedül! Mondjuk jelenleg az én családi életem egy nagy nulla!
-Miért is?-Apum és anyum...Meg mindenki! Ajh...Hosszú történet... Úgy érzem minden kezd szétesni körülöttem.
-Ismerős. Állítólag vasárnap jöttek volna a szüleim erre semmi nem lesz belőle,mert tovább maradnak,mert így is sokat szoktam velük találkozni! Néha azt veszem észre magamon,hogy csak egyedül élek és senkim sincs,csak néhány haver és kész!
-I-Izé...É-Én minek számítok?~álltam meg és pirultam le.
-Hogy te minek számítol?~állt meg ő is.
-I-Igen.~bólintottam.
-Ha én azt tudnám.~nézett fel a plafonra.
-De,ha te nem tudod,akkor ki?
-Mindegy...Menjünk!~indult el gyorsan.
Ismét némán mentünk egy darabig majd megérkeztünk a kórterem elé.
-Szia Kics-...Vagyis sziasztok!~nézett rám édesanyám zavarodottan.
-Csókolom.~köszönt illedelmesen.
-Szia. Remélem nem baj,hogy eljött.
-Nem..Nem baj. Csak meglepődtem.
-Öhm...Kipakolok.~vettem el Castiel-től a szatyrot és pakoltam ki.
-Tudok valamit segíteni?~nézett rám kedvesen.
-Ne-Nem kell!~mosolyodtam rá.
Véletlenül ekkor elejtettem egy almát és érte nyúltam,de Castiel is és a kezünk összeért. Teljesen zavarba jöttem,ezért gyorsan felálltam és fogtam a kezem,amihez hozzá ért. Ő is felállt és ő csak felém nyújtotta az almát,hogy rakjam a többi közé. Anyám csak figyelte az eseményeket és csak bámult ránk. Szerintem félre érti ezt az egészet! Miután ez a zavart körülmény kezdett elmúlni elkezdtem beszélgetni anyummal és Castiel kiment az ajtó elé... Nagyon bizarr,ahogy most viselkedik. Más ember... Nem ilyennek ismertem meg és most illedelmes,kedves és segítőkész. Nem hittem,hogy van ilyen oldala is. Kellemes csalódás ma vele lenni valamilyen szinten... Eddig jól el voltam. Vigyorogtam magamnak és édesanyám örült,hogy ilyen vagyok... Majd jöttek a kérdései...
-MI? Nem!~suttogtam én is.
-Akkor? Nem a barátod?~kérdezte kérdően.
-NEM! Vagyis barátom,de nem úgy.~mondtam kétségbeesetten.
-Biztos? Nekem bármit elmondhatsz!~kérdezte akaratosan.
-IGEN!~feleltem,de már teljesen vörös volt az arcom.
-Az arcod nem épp ezt állítja!~mosolyodott el rajtam.
-Most őszintén...Te,hogy reagálnál erre?
-Nem tudom.~nevetett fel.
-Amúgy is...Van nagyobb problémám is,mint a fiúk,ha erre vagy kíváncsi!~hajtottam le a fejem.
-Jaj...Kicsim tényleg úgy sajnálom! Mindig azt szeretném,hogy nyugodt életed legyen,mégis sosem jön össze. Annyira félek,hogy elveszítelek... Most ráadásul nem tudom mit lépjek... Mi a helyes.~ölelt magához édesanyám.
-Én nem azt szerettem volna,hogy bűntudatod legyen! Csak ez tény és nem érdekelnek most a fiúk... Számomra csak kolonc lenne...Jelenleg úgy érzem! Egy jó barát fontosabb...
-Épp,ezért leszek melletted!~fogta meg a vállam Castiel.
-Huh? Mégis mikor jöttél be?~néztem rá lepetten.
-Ne aggódjon...Én nem hagyom cserben! Ő is mellettem volt és barátként ennyit igazán megtehetek!~mosolyodott el megint.
-Köszönöm fiam!~ölelte őt is magához.
Itt már Castiel kezdett vörösödni velem az élen. Egyikünk sem számított édesanyám reagálására,de ettől függetlenül jól végződött ez a látogatás... Vagyis ezt hittem. Olyan fél hat körül elbúcsúztam...Elbúcsúztunk édesanyámtól. Mentünk ki a kórház ajtaján majd a kapuján is... Mentem a buszmegállóba,de egyszer csak azt vettem észre,hogy Castiel is ott van mellettem...
-Hát te? Itt laksz a közelben,nem?
-Igen...Csak gondoltam megvárom,hogy elmész.
-Értem...Kedves tőled!~pirultam el mosolyogva.
-Mi ez a fej? Jól vagy?~nézett rám kérdően és pirult el.
-Semmi-semmi... Amúgy lenne egy fontos kérdésem...
-Mi ez a hirtelen téma váltás?~láttam rajta,hogy egyre jobban összezavarodik.
Lehet én is Lysandre kettő leszek! Szegény szerintem most hülyének néz úgy,ahogy vagyok. Mindjárt le fog oltani a fenébe... Már érzem az égett szagot ami valószínűleg én leszek!
-Tudod...Találkoztam Lysandre-rel és..
-És?~nézett rám furán.
-Beszélt valamit valakiről...Hogy valaki számára fontos vagyok...Meg,hogy tartozik valakinek...
-Biztos megint szívott!~fordította el a fejét.
-Akkor nem te vagy az!~sóhajtottam egyet.
-Miért,ha én lennék mit tennél?
-Huh?~nézett bele a szemembe.
-Mondd meg őszintén... Mit lépnél,ha én lennék az...?
-Megijesztesz...!
-Abbahagyom,ha válaszolsz erre az egyszerű kérdésre!~szorította meg a vállam.
-NEM TUDOM! De kezdek félni tőled!
-Nem tudod,mi? Szerintem most hazudsz!
-Tessék?~próbáltam kerülni a tekintetét.
Fogta meg az arcom és akaratom ellenére néztem bele magányos tekintetébe. Majd megpillantottam az ajkait. Hófehérek voltak... Egyre furább gondolatok jutottak eszembe...
-Te mégis kicsoda vagy?!~lökte el tőlem...
-Huh? Ezt én is kérdezhetném?! Ki a franc maga?!~kiabált Castiel.
-Jó nagy pofád van! Jó lenne,ha tudnád hol a helyed!~veszekedett vele...
-ELÉG!~szóltam közbe.
-Ebbe ne szólj bele! Nem hagyom,hogy vele légy!~ordítozott velem is.
-Nem veszed észre magad,hogy megrémül tőled?!
-Chh...Maradj ebből ki! Most pedig velem jössz és beszélünk!~ragadta meg a kezem.
-Nem...Hagyj békén! Nincs neked semmi mondanivalóm!~kiabáltam torkom szakadtából.
-Hagyja őt békén! Nem akar magával menni!~fogta meg a kezét Castiel.
-Castiel... Kérlek ne veszekedj vele!
-Mégis miért ne? Ismered ezt a tagot?!
-Ő...Ő az édesapám!
Nehezen kimondtam. Nem akartam elismerni,de tényleg ő az! Nem akarok vele beszélgetni! Mégis mi lesz itt? Most fog elszabadulni a Pokol? Már előre félek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése