Elátkozott szabad lélek....

Kérdéseim után való kutatást a zene zavarta meg. Elkezdett énekelni Lysandre és Castiel pedig gitározni. Ők ketten nagyon összhangban vannak. A dallama és Lysandre lágy hangja teljessé teszi és egy mesés zenét hallhatunk. Miközben játszottak észrevehető volt,hogy mindketten szenvedéllyel teszi. Átélték és tele volt érzelemmel. Igazándiból engem is megérintett. A szememből akaratlanul a könny kicsordult. Amit ők zenébe foglaltak össze érzelmileg az rám is igaz valamennyire.
Borzalmas érzés a magány...A kétely,de a legjobban az a bizalmatlanság... Ezeket teljes egészében tapasztaltam... Számukra nincs más eszköz,hogy kiadják magukból ezt. Castiel nem az a pityergős és,ahogy elnézem Lysandert ő meg nem hiszem ez a nyitott könyv típus. A lényeg engem kiragadtak a jelenből és visszakerültem a múltamba oda,ahol szép és jó majd ismét visszacsöppenni a fájdalmas valóságba. A dallam és Lysandre lágy hangja kezdett elhalkulni úgy ébredeztem fel kicsiny világomból. Mindenki meglepődve nézett rám.
-A-Annyira gyönyörű volt!
-I-Izé...Nehogy elkezdj már nekem sírni!~pánikolt be Castiel.
-Nem tudom miért mindig ezt váltom ki az emberekből.~mosolyodott el Lysandre.
-Mert egyszerűen mesés a hangod. Elragadó.~töröltem le azt a pár könnycseppet az arcomról.
-Köszönöm.~nevetett fel.
-Nincs mit ezen köszönni.~mosolyogtam rá kedvesen.
-Látod és még ellenkeztél!~fordította el a fejét Castiel.
-Jól van na....~bevágtam a durcás pofim.

Sokat zenéltek és fantasztikusan éreztem magam. Végre szabad vagyok... Nem érdekelt semmi sem csak,hogy itt legyek. Castiel próbálkozott tanárosat játszani és gitározni tanítani,de én ehhez hülye vagyok. Lysandre pedig nevetett rajtunk. Nagyon aranyos mikor mosolyog valamiért úgy gondolom,hogy ő is sok mindent megélt,ahogy Leigh is,hisz később kiderült testvérek. Picit elcsodálkoztam rajta,de ugyanolyanok. Szerintem csak a barátaikért és a családjukért élnek..Eleget csalódhattak ők is. Rosalya és Castiel az,aki őket megnevetteti. Melegséggel tölt el,hogy itt lehetek...Olyanok együtt,mint egy nagy család!  Sajnos agyalásom és szórakozásom közben csak úgy pergett az idő. Mire észbe kaptam besötétedett.
-Nekem mennem kell,Castiel!~mondtam szomorúan.
-Tudom. Mindjárt jövök.~felszaladt.
-Kár,hogy mész.~mondta Lysandre.
-Jah...Jöhetnél máskor is.~mosolyodott el Leigh.
-Meg lesz!~bólintottam.
-De tényleg gyere...! Igen frusztráló ennyi fiú közt!~nevetett fel Rosalya.
-Nem muszáj jönnöd!~jelentette ki mosolyogva Lysandre.
-Viszont egyedül is az!~vágott durcás arcot és fordult el.
-Na itt vagyok! Gyere,menjünk.~jött le Castiel.
Mindenkitől elköszöntöm és megint beültem Castiel mögé. Este még félelmetesebb a motorozás. Ugyancsak elgondolkoztam azon,hogy ezzel mi célja volt. Semmit nem mondott és semmit nem tudtam meg. Csak a múltját nagy vonalakban és evvel együtt Nathaniel-ét. Megérkeztünk a házunk elé. Leszálltam a motorról. Castiel épp elakart indulni,de én...
-VÁRJ!~kiabáltam utána.
-Igen?~vette vissza le a sisakot.
-Mit akartál ezzel jelezni? Mit szerettél volna elmondani? Vagy csak simán hülyítesz?! Válaszolj!
-Hm...Semmit.~fordította el a fejét és vette fel a sisakot.
-Ne csináld ezt velem! Légy őszinte!
-Ajh... Megkedveltelek!~kiabált velem.
-Huh?
-Megkedveltem a társaságod...! Azt hittem egy idegesítő liba vagy,aki csak az észt osztogatja,de semmi nincs mögötte! Mondjuk ettől függetlenül utállak...Csak...Gondoltam... Mindegy...!~indította be a motort és indult el.
Meglepetten álltam az ajtó előtt és elvörösödtem. Ennyiről lett volna szó? Tényleg nem olyan rossz ő... Meg kell ismerni.... Ez a titka! Nyugodtan nyitottam be a házba...Tudtam,hogy senki nincs itthon,mert mindenki dolgozik..Szeretlek délutános műszak...! Vagy mégsem lesz ilyen egyszerű?
-Kicsim...Mit jelentsen ez?~kiabált velem anyum.
-A-Anya...Mi-Micsoda meglepetés.~erőltetetten mosolyogtam.
-Mióta lett vörös haja bármelyik fiúnak is? Nathaniel-re és Ken-re gondolok!
-Hát...Megtudom magyarázni!
-Várom a magyarázatot! Meg amúgy is... Miért jöttél ilyen későn és...és miért pont egy olyan alakkal mit akivel valószínűleg voltál!
-Anya...
-Igen? Ki volt ez a fiú?~nézett rám mérgesen.
-Egy évfolyam társam...
-Jársz is vele,netán? Mit titkolsz még előttem? Miért hazudtál nekem?! Hm?
-Mert ígyis-úgyis kiakadtál volna,azért!
-Most még visszafeleselsz is?!
-De anya...Nem rossz! Csak felajánlotta,hogy megtanít gitározni!
-Ahha...Persze... Meg még másra is meg fog,nem?!
-Istenem... Ne így fogd már fel!
-Akkor,hogy.... Megbíztam benned,de te átvertél! Nem tűröm el az ilyesmit!
-Tudom...~mondtam lehangolóan.
-Ha tudod,akkor miért?!
-Mert nem engedtél volna el vele! Pedig jól éreztem magam!
-Fejezd be! Ilyen lázadó akárkikkel nem hagyom,hogy légy! Mindenbe belevihet...Drog,cigi,ital és még szexuális értelembe is!
-ANYA! Ő nem olyan!
-Na tudod kinek meséld be! Eleve ilyen későn hazaérni! Szóval mars a szobádba és egy jó kis szoba fogságot kapsz...Mondjuk három hétre!
-Ezt nem teheted velem?!
-Dehogy nem! És nincs számítógép,ahogy laptop sem!
-ANYA!
-Shh...Elég volt mára belőled! Gondolkozz el!
-Utállak!~szaladtam fel.

A fene se gondolta ezt! Nem hittem,hogy már otthon van...Fenébe vele! Csak egy kicsit szórakoztam. Szabad lehettem eddig...Ez röhej! Annyira szánalmas ez a helyzet. Bírom ilyen téren az embereket...Hogy ítélj el valakit a külső alapján? 123.fejezet:A szülők szemeivel. Komolyan mondom ez lapra van vetve,ha nincs majd én megteszem. Durcáskodtam és motyogtam magamba. Holnap megpróbálok megint beszélni vele,hátha addigra lenyugszik. A mai napból is elég lett. Amilyen jó volt annyira rettenetessé vált a végén. Nehezen eltettem magam holnapra és kín keservesen elaludtam. Remélem holnap békét köthetek anyummal,mert ez így nagyon nem jó! Másnap reggel ámulva mentem le a konyhába.
-A-Anya? Minden rendben?
-Nem...Semmi nincs rendben!~sírt.
-Huh? Miről beszélsz?~öleltem meg őt.
-Nem vetted észre...
-De...Hamar hazajöttél. Ilyenkor általában hajnalba jössz. Valami probléma van?
-Elbocsájtottak.
-Tessék?!~kaptam fel a fejem.
-Nem akartam ennyire durva lenni tegnap...Nem akartam ezt elmondani,de apádnak sosem tudom kiönteni a szívem...Úgy érzem nincs kivel megbeszélnem ezt!~ölelt magához erősen.
-A-Anya...Kérlek ne sírj!~simogattam meg az arcát.
-Kicsim...
-Nem akarok én is sírni az iskola előtt!~mosolyodtam el.
-Igazad van! Ne haragudj a tegnapiért!
-Akkor nincs szobafogság és gépezhetek?
-NEM! De csak másfél hetet kapsz így!
-Ajh...~hajtottam le a fejem.
-Neked csak ezen jár az eszed?~mondta mérgesen.
-Nem,de nem érdemes ezen rágódni! Te szoktad mindig mondani,hogy lesz valahogy.
-Igazad van.~puszilt meg.
-Na akkor megyek és elkészülök.~mentem fel a szobámba.

Ez váratlanul ért. Most ismétlődni fog a múlt? Megint elveszítünk mindent? Megint kezdődik minden a legelejétől? Jó mégis mikor fog történni velünk?