,,Halottak'' harca...

Az űrt a fejembe az álom váltotta fel. Minden ment rendeltetésszerűen... Reggel elkészültem és mentem is iskolába. Az iskola sem volt izgalmasabb... Mindegyik szünetben Ken-nel és Nathaniel-lel lógtam,viszont Nathanielen valami kétség és idegesség látszott. Vajon a színdarab miatt? Az első három órám hamar elment és utána néhány gyerek,aki benne volt a színdarabba azok elmehettek. Nathaniel és én felraktuk a díszleteket. Melody és Violetta tökéletesítették a rajzokat... A lényeg,hogy mindenkinek kijutott a munkából senki sem lazsált. Castiel és Amber tovább kínlódott a színészkedéssel. Nem volt valami szép látvány. Mire észbe kaptunk már eljött az idő és eljött a rivális iskolánk igazgatója és néhány diák na meg a mi igazgatónőnk. A mi iskolánkból is sokan kijöttek. Mázlisták lehettek azok,akiknek épp magyar órájuk volt. így hát függönyt fel és kezdődött is a műsor. A színfalak mögött mindenki szorított azoknak,akik épp felléptek. Mellettem Tybalt vagyis Kentin állt... Nem is tudtam,hogy ő lesz a beugró,mert az a fiú,aki  eljátszotta volna valami közbe jött. Kenen láttam,hogy nagyon fél és lámpalázas. Próbáltam nyugtatgatni,hogy nem lesz semmi baj.
-Mi van,ha el fogom rontani a szöveget?~bepánikolva mondta.
-Ne aggódj nem lesz semmi baj! Te mindenre képes vagy.~mosolyogtam rá.
-Go-Gondolod?~remegő hangon kérdezte.
-Nagyszerű fiú vagy és sokat változtál... Eddig fordítva volt,hogy én tartottam benned az erőt,de a szerepünk megfordult... Most már te tartod bennem az erőt és te vigyázol rám...Ken!~pirulva és vidáman mondtam neki.
-Tybalt,hol vagy?! Te következel!~Nathaniel kiabált Ken-nek.

Megölelt Ken és ment ki a színpadra. Végre megmutatja,hogy mégis ki is valójában... De én mikor leszek olyan,mint ő? Mikor merem majd a valódi énem megmutatni? A színdarab egész jól haladt...Ken is nagyszerűen alakított. Castiel is úgy néz ki átváltott őstehetségbe,mert kirázott tőle a hideg.. Kint pedig a lányok csak sikongattak. Egy idő után nagyon
idegesítő volt. A csók jelenetnél Nathaniel majdnem sírt...Nem..Nem a meghatottságtól..Hanem mert a húgával csókolózik Castiel... Tiszta idegbeteg lett! Most Kentin helyett őt kelletett nyugtatgatnom,hogy ez csak színjáték semmi komoly!
-Nem akarom...!
-Mégis mit?!~néztem rá kérdően.
-Nem akarom,hogy őt is átverje!~mondta aggódóan Nathaniel.
-Átverni? Mégis ki?
-Castiel! Ő minden lánnyal ki kezd! Nem akarom,hogy eltiporja...Hogy ki kezdjen vele...! Azt sem tudom mikor lett belé szerelmes...Mire észrevettem már túl késő volt!
-Ezt hogy érted?
-Castiel csomó lánnyal összejött és vagy megcsalta őket vagy szakított velük valami röhejes dolog miatt! Nem szeretném,ha Amber is csalódna.
-Nathaniel...
-Amber csalódott bennem eleget,mint bátyban...
Itt már nagyon megsajnáltam. Nem tudom mit mondhatnék erre...
-Tényleg...Valami mindig is érdekelt... Miért utálod Castielt ennyire? Emiatt a tulajdonsága miatt?
-Hát egy kicsit több ez...
-Mondd el!~akaratosan kértem őt.
-Legyen... Castiel valójában jó barátom volt...Egyszer kiállt értem és azóta barátként tekintettem rá... De.... Volt egy lány,akit nagyon szerettem és együtt is voltunk...Majd egyszer a szertárban rájuk nyitottam és ott csókolóztak és sorolhatnám. Talán valami iskolai buli volt... Azóta gyűlölöm őt!
Teljesen elképedtem...Castiel tényleg egy szörnyű alak! Mire jó ez? Miért jó más életét a saját önzőségünk miatt tönkre tenni? De valami nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban...Valamiért volt bennem egy olyan,hogy mégsem ilyen egyszerű ez a történet... Én csak agyaltam vagy épp Nathaniel-lel beszélgettem ez idő alatt...
- Ha az lehetnél. De úgy becéznélek, hogy belehalnál.
Jó éjt! Jó éjt! Lásd, válni is alig,Tudok s jó éjt kívánnék - hajnalig.~Amber mondta elpirultan és elhalkuló hangon.
-Pilládra álom, a szívedbe béke! Mint álom, béke lengenék fö---.~Castiel felkapja a fejét.
Amber neki esett az erkélynek. Mindenki ideges lett,de leginkább Nathaniel. Majdnem kiszaladt a színpadra...Alig bírtam visszatartani.  Úgy nézett ki Amber le fog esni az erkélyről,de ekkor jött Castiel és elkapta. Mi gyorsan behúztuk a függönyöket.
-Istenem...Amber jól vagy?~Nathaniel idegesen kérdezgette.
-Mi...Mi történt?~nehezen magához tér.
-Ajh...Azt hittem,hogy valami bajod van!~ölelte magához a húgát...
-Várj...Te tűz forró vagy!~mondta mérgesen.
-É-Én nem...! Tudom folytatni!~mondta akaratosan.
-Miért nem szóltál,hogy beteg vagy?!~kiabál vele.
-Me-Mert...
-Castiel mi?! Nem kockáztathatod az egészséged miatta! Nem éri meg!
-De...De nekem igen is...!~vitázott vele Amber.
-Khm...Nem akarok beleszólni,de szerintem lassan Júliára szükség lesz...Már így is tíz perce semmi nem történik és az igazgató ki fog minket nyírni!~mondta Castiel.
-Tényleg igaza van! Valamit tennünk kell!~mondtam aggódóan.
-Mégis ki a fene a beugró Júlia szerepére?!~kiabált idegesen,de senki nem válaszolt.
-Se-Senki...~mondta Amber.
-Már megint mit csináltál?!~kiabált vele.
-Nem akartam,hogy más játsszon helyettem!~állította akaratosan.
-Jó Amber engem nem érdekelsz...Nem fogsz játszani és kész!
-Nekem vagy egy ötletem!~szólalt fel Melody.
-Mégis mi?~kérdezte Castiel.
-Mivel úgy is veled gyakorolt Angel...Akkor valószínűleg tudja a szöveget...Szóval meg van a beugró.~mutatott rám Melody.
-Re...MI?!~Castiel,Nathaniel és Ken is egyszerre ordibáltak fel!
-Tessék?! Most csak viccelsz?!~keservesen kérdezte.
De elkezdte rázni a fejét.
-Jó-Jó legyen én elvállalom vele!~pirultan mondta Castiel és elment a színfal túlsó végére.
-Vá-várj!~kétségbeesetten kiabált Amber.
-Legyen... Angel készülődj!~enyhén féltékenyen mondtam.
-Re-Rendben.
Gyorsan elkészültem...Olyan 5 perc alatt a lányok létrehozták a Capuleték lányát. Nagyon zavarba ejtő volt ez az egész. Castiel is eligazította a parókáját és ruháját! Szóval úgy néz ki nem megy a süllyesztőbe a  show....
A műsor alatt tényleg úgy játszottunk,mintha egy pár lennénk...Mint akik tényleg képesek egymásért meghalni. A szerelemért,mert számukra ez jelentette a világot...A mindenséget. Miközben játszottunk körülöttem

megállt a világ és az idő is... Ismét katarzisba estem és tényleg azt éreztem,hogy Castiel ...Castiel az én ,,Rómeóm''...Az én egyetlenem. A közönség arcát is néha-néha megpillantottam és láttam,hogy ők is olyan állapotban vannak,mint mi... Élvezték és beleélték magukat...A nagy ricsaj amit a műsor elején hallani lehetett,az most megszűnt... Tapintani lehetett a feszültséget. Főleg a vége felé... Mikor eljött az utolsó felvonás... A halál pillanata...
-Mi ez üveg? A kedvesem kezében? Ó, méreg ölte meg idő előtt. Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy,Baráti csöppet, hogy hozzád vigyen?Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár, Csöpp, hogy halálba üdvözítsen engem.
Lehajoltam Castielhez...Nagyon ideges voltam és zavarba is jöttem.Lassan elkezdtem közeledni Castiel ajkaihoz... Már majdnem megcsókoltam,de ekkor...

-Ohh te gaz...! Elakarod venni az én drága Júliám?!~Ken szaladt ki a színpadra.
-Ke-...Vagyis Tybalt! Hogy jöttél vissza onnan,ahonnan senki más?~idegesen improvizáltam.
Megláttam Nathanielt...Valamilyen szinten megnyugodott,hogy nem csókolom meg Castiel...De ideges is lett,hogy Ken kijött a színpadra. Amber is lehiggadt,hogy nem happolom el előle Castiel csókjait. Majd Castiel is feltápázkodott.
-Ró-Rómeó? Te...Te...?~meglepődve kérdeztem.
-Ohh,már nyugodni sem hagysz Tybalt barátom?!
Fogtam Castiel nadrágszárát,hogy maradjon a helyén,de elindult Ken felé engem meg ott hagyott...
-Ró-Rómeó...?
-Ne aggódj kedvesem... Nem hagyom,hogy bátyád beleszóljon a sorsunkba!
Egy szó sem jött ki a torkomon... Csak lesokkolva néztem a történéseket a közönséggel együtt.
-Kardot elő Montague!
-Állok elébe...Ez lesz a halottak harca kedves cimborám!
Ekkor elővették a kardot...Lehet,hogy nem volt igazi,de szerintem azzal elég erősen lehetett ütni..Magyarul életveszélyesnek találtam. Már attól féltem,hogy belejönnek és addig csinálják míg valamelyikük nagyobb sérülést nem szerez vagy attól,hogy lesz ez még ököl harc is. Nathaniel is aggódott emiatt. Egyik pillanatban még kardoztak,de úgy néz ki eldőlt ki nyert....
-Rómeóm...Ohh...Rómeóm!~jött hozzám Castiel és magához ölelt.
-Győztem értünk ártatlan angyalom! Csak is értünk!~mondta átélve.
-Mondd Rómeóm...Miért...Miért hagytál itt eme rút világba? Nélküled mi tévő legyek?
-Döntsd el én kedvesem... Döntsd el életed útját melyet csak istenünk tud...
-Rómeó... Én veled akarok menni... Veled menni mindörökre... Eme világban    már nincs értelme léteznem...
Kivette Castiel a tőrjét...
-Ohh Júliám...Egyetlenem...Követsz engem? Követsz a sötétségbe?
-Ahol te vagy számomra csak fény és békesség lehet!

Magamhoz öleltem Castielt és ,,átszúrt'' a tőr...Egymásra borultunk és egy könnycsepp jelent meg az arcomon. A függönyt behúzták és még a mesélő lezárta az egész történetet.Akik résztvettek ebben a darabban mindenki kiment... A közönség csak némán néztek maguk elé,de elsőnek a mi igazgatónőnk állt fel tapsolni majd sorba álltak fel! Mindenki őrjöngeni kezdett! Nem hittem volna,hogy ilyen lesz az előadás....Azt hittem kész káosz lesz a vége,de jól szórakoztam még a végén is... Viszont most először fogalmazódott meg bennem az a tény,hogy mégis hogyan keveredtem össze Castiel-lel...És,hogy miért? Vajon evvel csak még nagyobb zavart csináltam szívemnek és elmémnek?