A lepergett álarc...

Agyam járt,mint egy jó gép... Lassan kiértem a kapuhoz és ott állt Ken enyhén komolyan. Hát tényleg tudta... Félek,hogy csalódott benne,de nem merem felhozni ezt. Inkább megyek mellette némán,mint sem valamivel megbántsam. Ez a nap így is sok volt nekem szóval tényleg kijár nekem a hétvége! Elmentünk a kismacskáért. Ken nagyon
aranyos volt vele. Amikor megnyalt az arcát azt hittem ott halok meg annyira édesek voltak együtt. Igaz még eléggé vad volt,de mégis tőlünk nem félt. Ken ismét hazakísért és az ajtó előtt megsimogatta az én fejem meg a cicusét is. Jó éjt kívántunk egymásnak és én bementem a házba. A kiscicának adtam tejet és ahogy odatettem a tálkához szó szerint falt. Az egész cica tejes volt. Megtöröltem kis bolond fejét és felvittem a szobámba. A gép előtt ott dajkálgattam amit úgy vettem észre nagyon élvezi. Ennyi szenvedés után meg is érdemli a kényesztetést ez a kisállat. Szegénykém teste tele van heggel és sebbel. Próbáltam óvatosan simogatni nehogy fájjon neki...Mert ha neki fáj,akkor valószínűleg nekem is fog,hisz szét fog karmolni. Viszont semmi kedvem nem volt emberekkel beszélgetni,ezért csak egy üzenetet írtam a fiúnak,hogy nem leszek fent ez meg az miatt...Vettem egy kellemes zuhanyt és lefeküdtem az ágyamra és a kis Devil pedig rá a hasamra. Másnap reggel a telefonra ébredtem... Csodálkoztam is,hogy miért szól ez a vacak,hisz hétvége van. Majd megtaláltam és kinyomtam...Rá két percre megint elkezdett csörögni...Azt hittem már kidobom,de ekkor megpillantottam,hogy hívnak.
-Mit szeretnél ilyen korán?
-Beszélgetni! Amúgy meg tizenegy óra van.
-Hupsz...De mégis miről?
-Majd megtudod.
Ezzel berontott anyum.
-Kicsim kint vár egy szőke úriember.~nézett rám gúnyosan.
-ANYA! Menj ki!
-Jó...Jó...Beengedem a barátodat. Nem tudom meddig akartad titkolni!
-DE NEM ÚGY BARÁTOM!~pirultan ordibáltam vele.
-Én nem is erre gondoltam. De sosem mondtad vannak új barátaid.
-Istenem...~teljesen elvörösödtem.
-Na de siess...Szegény fiút nem várathatod meg!~jött oda hozzám és megpuszilt.
Kinéztem az ablakon és láttam ő is talpig vörös,mint a paradicsom. Elmosolyodtam rajta és összekaptam magam.
-Anya...Nathaniel?
-Nem akart bejönni,szóval kint van.
Kiszaladtam hozzá és ismét elvörösödött.
-Gyönyörű vagy!~fordította el a fejét.
-Kö-Köszönöm...Mi-Mit szeretnél?~kérdeztem tőle nekifutásból.
-Azt szeretném,hogy megismerd ki is vagyok!
-Hm?~néztem rá zavarba ejtően.
-Jól hallottad! Ma velem fogsz tölteni egy napot!
-De...De Nathaniel...
-Anyudnak már mondtam,hogy eljössz velem...
Megfogta a kezem...Mégis mire készül? Mi történt vele? Most,hogy végig néztem rajta az öltözete is lazább... Miért van rajtam izgatottság? Elkezdtem nézelődni,hogy mégis merre visz végül megálltunk egy játékterem előtt.
-Miért hoztál ide?
-Játszani fogunk!~mosolyodott el.
-De...~zavarodottan néztem körül.
-Gyere! Meglátjuk ki lesz a nagyobb kocka!
Be is mentünk,de Nathanielnek nem volt szerencséje én nyertem. Olyan jó 1-2 órát csak ott töltöttünk.
-Mit szeretnél jutalomnak?~nevetett fel.
-Nem...Nem tudom.. Így is te fizettél..
-Nem baj! Akkor választok neked én valamit!
Elvitt egy ékszerboltba. Én nem akartam semmit sem,hogy vegyen végül csak egy karpereccel engedett el. Egy szép ezüst karpereccel. Mégis milyen gazdagok lehetnek a szülei.
-Remélem tetszik. Ennyit igazán megérdemelsz!~pirult el.
-Köszönöm...
A napfolyamán elmentünk szinte mindenfele. Nagyon jól szórakoztam vele...És most kezdtem igazándiból rájönni,hogy neki sem lehet könnyű élete.
-Mondd...A szüleid nem aggódnak,hogy ilyen sokáig leszel távol?
-Nem érdekel!
-Tessék?!
-Nem is tudnak róla,hogy eljöttem!
-Most ez komoly? Nem akarom,hogy te húzd a rövidebbiket!
-Ne aggódj nem fogom!~biztatóan mosolygott rám.
-De...Ebből csak bajod származhat!~mondtam aggódóan.
-Abból nem,ha nem vagyok önmagam? Tegnap teljes mértékben igazad volt... Nem az vagyok,aki... A szüleim tettek ilyenné... Mégis milyen szégyen lenne,ha a fiúk cirkuszt csinál az iskolába. Így is mindig felhozza a múltat,amikor még kisgyerek voltam,hogy milyen rossz voltam és csintalan. Most már nem érdekel! Megtaláltam önmagam...Most úgy érzem... Megakarom mutatni neked az összes arcomat ami én vagyok...És most már felvállalom azt is,hogy igen is képes vagyok arra ami aznap voltam. Tudok gyűlölni és nehezen tudok megbocsájtani. Nem szeretem,ha megaláznak...Valahogy azt nem tudom elviselni! Elfogadtam azt,hogy nem tudok megfelelni mindenkinek...És...És...
Ekkor odamentem Nathanielhez és megfogtam a kezét majd megsimogattam az arcát.
-Örülök,hogy segíthettem neked....Örülök,hogy végre önmagadnak érzed magad...Végre nem egy álarc mögé bújsz és láthatom az őszinte mosolyod.
Az idő a fejünk felett elillant,viszont közbe jött egy váratlan vendég.
-Nathaniel! Egész nap téged kerestelek! Azt a drága telefont mégis minek vettem neked?!~kiabált vele és fogta meg a kezét.
-Hagyj békén! Nem érdekel már semmi sem...!
-Elég legyen fiam! Elment a józan eszed!~vitázott vele az apja.
-Úgy sem fogok tudni nektek megfelelni,akkor legalább magamnak feleljek meg! Elég volt a színjátékból! Az akarok lenni,aki valójában vagyok!
-Ezért inkább egy utcalánnyal mászkálsz egész nap?!
-Ő NEM UTCALÁNY!~rántja el a kezét és odajött hozzám.
-ELÉG LEGYEN! MOST SZÉPEN HAZAJÖSSZ!
-NEM!
-Nem lehetsz felelőtlen...Egyszer cégigazgató leszel és...!
-SZAROK RÁ! Én nem az vagyok! Majd rásózod Amberre...Ő úgyis ugyanolyan arrogáns,de engem ebből hagyj ki!
-Most szólok utoljára...Ha nem fejezed be ezt a gyerekes hisztit nem lesz jó vége!
-Pedig elszomorítalak! Nem érdekel már a ti véleményetek és fenyegetésetek!
Az apja dühösen vissza beszállt az autóba és ott hagyta Nathanielt velem.

-Nathaniel én nem így gondoltam a változást!
-De sajnos ez is hozzátartozik! Most először mertem szembenézni vele és ezt neked köszönhetem.
-Na-Nathaniel...
-A-Annyira hálás vagyok neked! Nem tudom mi lett volna belőlem,ha te nem ébresztesz rá...
-Azért Cas...
-Őt hagyj ki ebből!~fordult el.
-Ne haragudj...Nem tudok olyan sok mindent rólatok azonkívül amit elmondtál...Nem akartam szóba hozni csak...csak lehet jobb lenne meghallgatni egymást.
-Majd talán egyszer...De nem most.
-Nat-...
-Most viszont menjünk el enni! Ne rontsa el a napunkat az én lökött ősöm!
-De mégis hova?

Elmentünk egy étterembe és egy jót ettünk...Arról nem is beszélve,hogy sokat nevettünk és beszélgettünk. Olyan öt óra körül ismét hazatértem. Nagyon jó volt,de mégis elgondolkodtató... Lehet az elején rosszul ismertem meg,de örülök,hogy most már teljesen őszinte velem. Most jobban elgondolkodva Castiel is őszintébb velem... Vagyis... Más velem... És ismét ez a kétely...A netes fiú most akkor ő? De neten teljesen más mondd! Viszont tegnap,akkor tényleg csak Kentől tudta a macskás dolgot...De mégis miért érdekelte volna... Vagy lehet,hogy pont olyan ember akire nem is számítanék... Ez még meg sem fordult a fejembe...