Világom támaszai...

-Angel! Hahó kisasszony!
Hirtelen ijedten rántottam fel a fejem.
-Mi történt?
-Nem zavarja szerény személyedet,hogy épp kihívtalak felelni?!
-De kérem...
-Nincs de! Kifele...
-Csak nem megint az álmodba járkáltál kockalány!
Mindenki elkezdett röhögni... Már valahogy kezdem megszokni.

Nos ez lennék én...Angel White,aki nem szeret éppen a földön járni. Amióta új életet kezdtem a családommal jóval nehezebb minden... Eddig sem volt könnyű,de most mégis mintha átok ülne rajtam. Nem tudok rendesen beilleszkedni és mindig mindenki csak kinevet. Számomra csak két kis világ van ezen kívül a fájdalmas valóságon kívül... Az álmok és egy kicsiny virtuális világ,ahol egy számomra ideális karakter bőrébe bújhatok. Mindig ott valami mást érzek...Talán az emberek miatt is,hisz ott másabbak...Nem olyanok,mint itt! Végül is az lehet,hogy csak látszat. Nem tudom. Sokszor gondolkoztam,hogy mégis hol rontottam el... Ezt viszont még most sem tudom. Próbálok kedves és figyelmes lenni...Próbálok segítőkész és bizalommal nézni az emberek felé,de ahogy egyre jobban belerázódtam a gimibe,pontosabban az egész életbe teljesen más nézetem van...És sajnos a fizikáról is...
-Öhm... Igen tanár úr?
-Beszéljen nekem a Lenz törvényéről és mondjon el mindent az elektromágneses indukcióról.
Nem is kell mondanom,de csak néztem ki a fejemből végül lassan,de biztosan elkezdtem valamit beszélni és egy gyenge hármast összehoztam egy-két barátom által. A kicsengő szó volt az a hang amire mindennap és minden órában várok...Hála az égnek ez is megtörtént.
-Na látod...Mondtam,hogy segítek.~mosolygott.
-Ezt is csak neked meg Nathaniel-nek köszönhetem.
-Legalább mi tartsunk össze...! Tényleg még játszol avval a játékkal?
-Melyikre gondolsz,Ken?
Nos igen... Ő az egyik legjobb barátom Ken. Habár meg kell hagyni sokat változott az évek során... Természetesen jó értelembe. Mindig mellettem volt.
-Itt vagy?
-Izé...Persze.~nevettem zavarodottan.
-Na..akkor avval a játékkal játszol?
-Bocsi,de lemaradtam és nem értettem mit mondtál.
-Virtual Life...
-Ja,hogy az... Ahha...Szoktam még vele néha játszani.
-Áhh...Sziasztok! Pont téged kerestelek Angel!
-Szia Nathaniel... Valami baj van?
-Baj nincs...Csak feladat!~nevetett fel.
Az új suliba ő volt az egyik legkellemesebb csalódás. A félév alatt nagyon összerázódtunk. Szerintem jó barátok lettünk és igazából lehet,hogy sokan utálják,mert okos és megfelel a tanároknak...És nagyon komoly. Talán ezért is értem meg magam vele jól.
-Akkor ma délután jó?
-Igen...Rendben,oké.
-Ennek örülök. A könyvtárban találkozzunk!
Bólintottam egyet és mentem tovább Ken-nel. Mit ne mondjak halvány lila gőzöm sincs,hogy minek megyek a könyvtárba Nathaniel-lel,de igaz én is DÖK elnök vagyok...Biztos valami adminisztrációs dolog ami általában szokott lenni. Megint elbambultam és nem sikerült kikerülni a drágalátos nagy szájú bunkó idióta nagy fiút!
-Ajh Istenem...Miért nem lehet normálisan viselkedni?! Ennyire retardált csak te tudsz lenni!~ordítottam dühösen.
-Jaj most összedőlt a pici lelkivilágom! Pedig már majdnem elkaptam azt a gyökeret és ez is a te HIBÁD!
-Oda ne rohanjak...
-Szerintem hagyd rá..!~próbált nyugtatni Ken.
-Te ne szólj bele nyomi!
-Mit mondtál?
-Most legyen elég! Ne provokáljátok egymást!
-Ha nem zavar te kezdted az egészet,gyökszi hercegnő!
-ÉN?
-Nem...A nagyanyám!
-Tudod mit,inkább menj a fenébe!
Ekkor Ken megfogta a kezem és elrángatott onnét. Jól is tette,mert a tényleg nem bírom ezt a fazont...És,hogy ki ő? A szerény iskolánk legjobb és legilledelmesebb tanulója Castiel. A lányok ezrei vannak oda és köztük ott van Amber a másik nagy kedvencem. Valószínűleg Castiel lány verziója...Jó módjuk ez durva hasonlat...Még mindig jobb egy fokkal,mint az a némber! Ha már Amber...Legalább ma nem jött iskolába,viszont igaz helyette itt vannak a szeretet barátnői. Mondjuk ők elviselhetőbbek,mint ő...Pláne mikor nincs itt az a liba,akkor még egész normálisak is,de ha itt van elszabadul a pokol... Ezen nem is csodálkozom,de ez nem okozott nagy meglepetést. Mire feleszméltem Kentin ki vitt az udvarra.
-De kivan vele a tököm! Nem is értem miért van még itt.
-Nyugodj le! Nincs nagyobb értelme ezen felhúzni magunk.
-Jó,de akkor is... Ha úgy esel még bajod is eshetett volna.
-Ne túlozz,azért!
-Nem túlzok! Ez így van!
-Jó nem veszekszem veled.~mosolyodtam el és öleltem meg őt.
-Ne aggódj ennyire miattam.
-Megpróbálok,viszont nagyon fontos vagy nekem!

Ekkor közelebb jött hozzám és felém hajolt.

-Izé..Egy kicsit közel vagy!
-Talán zavar?
-Hát... Öhm...
Gondolom láthatta rajtam azt,hogy zavarban vagyok és ez nekem kellemetlen.
-Ne haragudj!~nézett rám kedvesen.
-Semmi-semmi... Szerintem inkább menjünk órára,mert lassan csengetnek.
Céltudatosan indultunk el a következő teremhez és mentünk be következő órára. A napom körülbelül ennyi volt. Termekbe mászkálás,órán alvás és szünetbe pedig a sok idiótát kerülgetni. Már alig vártam,hogy végre vége legyen ennek a napnak...Mire indultam volna haza hirtelen eszembe jutott,hogy találkám van Nathaniel-lel és sietve mentem órák után a könyvtárba,ahol már szegény várt rám bő félórát.
-Hol voltál ilyen sokáig?
-Öhm...Bocsi,csak elnéztem az időt és..és...
-Nincs semmi baj,csak kezdtem ideges lenni.
-Tényleg sajnálom...
-Nincs semmi baj.
-Amúgy mégis mit kell csinálni?
Elvitt egy asztalhoz,ahol egy jó köteg papír várt. A lélegzetem is elállt..
-Ugye ezekkel nem...?
-Ezek forgatókönyvek.
-Tessék?~néztem rá kérdően.
-Ajh..Az igazgatónő akar valamit az iskola évfordulójának alkalmából és azt mondta,hogy csináljunk valamit...Én erre gondoltam.
-De ezt nem inkább a könyvmolyoknak kellene,akik abban a klubban vannak?
-Jó kérdés,hogy miért minket választott. Addig is döntsük el melyiket válasszuk és majd beszélek velük.
-Ez jó ötlet...Azt hiszem.
Nathaniel-től mit is vártam kiválasztott egy klasszikust nem mást,mint a Rómeó és Júliát. Nem ellenkeztem vele,hisz nekem úgy sem kellesz szerepelni benne,szóval ez nyugtatott. Ő addig megkeresett néhány embert,hogy bonyolítsák le ezt a szereposztást. Kicsit zavarta őket Nathaniel irányítás,hogy ő döntött mi legyen és sorolhatnám.Ezt szeretem benne a legjobban,de sokszor idegesítő tud lenni evvel. Miután elmondtuk mit kell csinálni rájuk hagytuk és felajánlotta,hogy hazakísér. Én örömmel mondtam igen-t.

-Megérkeztünk.~mosolygott.

Bólintottam,de ekkor megfogta a kezem és elkezdett közeledni majd a fülemhez hajolt és valamit suttogott.