Nehéz lépés...

-Jó éjszakát.~megpuszilta a homlokom.
-Vi-Viszont...
Bementem a házba és nagyon zavarban voltam. Ezt a mai napot elakartam felejteni és épp,ezért ültem le kicsiny szobámba a gép elé,ahol a virtuális világom várt. Bejelentkeztem és végre karakterembőrébe bújhattam,akinek nem más volt a neve,mint BloodyPsycho... Én és a logikám,hogy pont olyan nevet választok ami nem igaz rám,de nagyon tetszik...Na jó néha pszichopata vagyok...KICSIT! Ezzel a játékkal szinte csak azért játszottam,hogy egy fiúval beszélgessek,akivel már jó régóta tartom itt a kapcsolatot. Nagyon megkedveltem és megszerettem... Talán ezért is zavar,hogy voltak nekem ma ilyen szituációim... Viszont Nathaniel idegesített. Vajon mit mondhatott? Ezt félrerakva bejelentkeztem és vártam azt a fiút.
-Szia... Mi volt veled cica?
-Tudod,hogy utálom,ha így hívsz!
-Jól van...Jól van. Miért vagy most ilyen idegbeteg?
-Semmi különös..
-Biztos? Nekem mindent elmondhatsz!
-Csak megint az iskola...Kikészülök már tőle.
-Nyugi,kölcsönös az érzés.
-És veled volt valami?
-Nem semmi. Csak hiányoztál.
-Ez aranyos.
-Amúgy Devil nálad biztos,hogy minden rendben?
-Ajh... Nálam is csak a szokásos...Szval ne aggódj!
-Jó felfogtam.

Ekkor meghallottam,hogy a szüleim veszekednek...Elment az ajtóhoz hallgatózni. Ilyenkor mindig elgondolkozom,hogy miért is... Miért jó ezt csinálni. Választ sosem kapok. Náluk mindig csak a munka...A pénz...De ez csak a család miatt! Sajnos mi már sokat csalódtunk egyes cégekben,azért mert nem fizették ki apámat vagy épp édesanyámat alázták porig. Sosem éltünk túl jól és mégis ez engem váratlanul ér akármit is teszek. Miután hallottam,hogy csak a szokásosról veszekednek felkaptam egy párnát hasalva lefeküdtem az ágyra és rátettem a fejemre a párnát és csak kukucskáltam ki alóla.
-Itt vagy?
-Persze.
-Mi történt?
-Csak a szüleim.
-Értem. Az nem jó.
-Néha olyan jó lenne,ha nem lennének! Néha úgy lennék a helyedbe.
-Ne mondd ezt! Nekem rohadtul nem jó.
-Elhiszem,de ez sem!
-Mindegy...Válasszunk inkább más témát. Nem depizni akarok veled!
-Én sem nyugi.
-Nos...Khm...
-Mi az?
-Előre is boldogat!
-He?
-Boldog szülinapot fotykos! Már 17 éves leszel.
-Ohh köszi,meg lesz. Megint vénültem.
-Bárcsak mellettem lennél... Akkor tudnék valamit adni.
Erre csak egy smileyt írtam. Annyira hihetetlen,hogy így álnévvel és,hogy semmi személyeset nem tudok róla például merre lakik és még sorolhatnám,mégis olyan sok mindent elmondtam neki és ő is sok mindent megosztott velem. Úgy érzem ez a játék nekem készült. Igaz elég veszélyes is az amit csinálok,hisz bárki lehetne a túlsó oldalon,de én hiszek neki... Szerintem túlságosan is őszinte hozzám. A legjobban attól tartok,hogy beleszerettem... Beleszerettem egy olyan fiúba,akit még sohasem láttam. Ez olyan kiábrándító! Egész este vele beszélgettem egészen egy óráig. Álmomba is csak ő rajta járt az eszem,hogy miként nézhet ki... Milyen is ő valójában,de megszólalt a telefonom,ami azt jelentette fel kell kelni. Nehezen,de biztosan összeszedtem magam. Megreggeliztem és indultam is a buszhoz. Az órák unalmasak voltak,mint mindig...Néhol be is aludtam,mert annyira izgalmas volt. Sajnos tesi órán nem tudok aludni szóval meg kellett magam mozgatni. Mint mindig most is két osztály volt kint a pályán mi és a 11/B-sek. Őket imádom a legjobban... Ott van Castiel és Amber. Akárhányszor tesizni kellett próbáltam kibújni alól,de mindig nem tehetem... Nos ez ilyen nap volt. Amber szokásosan beszólogatott,hogy milyen gyökér és szerencsétlen vagyok és még mesélhetném még miket mondd rám. Egyik pillanatba elszakadt a cérna és éppen beakartam volna szólni a szöszinek,de ekkor rám esett...
-Izé...Bo-...Castiel?
Elkezdtem már előre félni milyen nagy cirkuszt fog majd csinálni emiatt.
-Mindig te! Már kezd elegem lenni belőled!
Ekkor próbált volna felállni erre vissza rám esett... Amber-ről csak sugárzott az irigység...Bárcsak tudnám miért.
-Úristen...Elég csúnyán néz ki a lábad.
-Nem mondod..! Nem is vettem volna észre!
-Gyere...
-Mégis,hogy te szerencsétlen? Azért fáj a ...
Ekkor meg fogtam Castiel kezét és felhúztam majd a kezét a vállamra tettem,hogy elvigyem az iskolaorvoshoz. A tanár is javasolta ezt,így nem lesz belőle gond,ha ellógom a tesit. Örültem neki,csak épp eléggé kellemetlen volt ez a helyzet. Végül odaértünk az rendelőhöz...Olyan nagy a szerencsénk mivel senki nincs ott. Elkezdtem ideges lenni...
-Nyugi..Nem fogok,azért ebbe belehalni.
-De akkor is... Csúnyán néz ki és...és...a salak is...
-Tudom...Tudom...
-Meg van.~csaptam össze a két kezem.
-Mi az?
-Majd meglátod.
Visszamentünk a tesiterem elé...Castiel addig leült egy padra. Elkértem a tanárnőtől a kulcsot az öltözőhöz. Bementünk Castiel-lel az öltözőbe. Amíg ő molyolt a cuccai között én addig kerítettem egy csomó zsebkendőt és bevizeztem. Ekkor még meg sem fordult a fejembe biztos az adrenalin miatt,hogy én egy fiú öltözőbe vagyok... Egyszer csak észbe kaptam és a fejemre csaptam. Próbáltam ezt a tényt elterelni a gondolataimból és sietni még mielőtt valaki meglát vele,mert ez kicsit félre érthető..khm... Visszamentem hozzá és elkezdtem tisztogatni a sebet,ami épp nem ment halkan...
-Isten barma! Nem értesz te hozzá...Add ide!
-Nem...Majd én megcsinálom!
-De ez fáj,te szerencsétlen! Áhh...
-Maradj már csendben!
-Nem is értem minek jöttél! Megcsinálom én...Már van ilyenbe tapasztalatom!
Erre benyit Nathaniel...
-Mégis mibe van tapasztalatod Castiel?
-Uram-atyám,már csak te hiányoztál!
A szőke teljesen elvörösödött és kirohant az öltözőből.
-Még egyszer nagyon sajnálom Castiel.
Evvel után szaladtam.
-Minden rendben?
-Persze... Csak izé...
-Mondd meg őszintén...Félreértetted?
-Egy kicsit.
-Én és Ő egyenlő azzal,hogy soha!
-Mindegy...Megyek és átöltözök,ha kész vagy várj meg az aulába.
-Rendben.
Átöltöztem és vártam Nathaniel-re. Megjelent ő is és bevitt a DÖK-ös terembe. Nagy sötétség tárult elém,de hirtelen felkapcsolták a villanyt és ott volt Melody na meg Ken.
-Szia Angel.~köszönt a lány vidáman.
-Hát te? Pontosabban ti...
Ekkor egyszer mondták nekem,hogy:Boldog születésnapot!
-Köszönöm nektek.
Megöleltem őket és majdnem sírtam.
-Ne haragudj,amiért sohasem közeledtem feléd barátként...Csak hát én is elég szégyenlős vagyok.~mosolygott kedvesen rám Melody.
-Emlékszel még a tegnapira?~nevetett fel Nathaniel.
Nem tudtam erre mit mondani... Elkezdtem gondolkozni,viszont semmi nem lett belőle.
-Ezt akkor vehetem annak,hogy nem.
-Mégis mit mondtál? Tényleg nem tudom!
-Most már mindegy.~láttam az arcán a pírt és egyszerűen elfordult.
-Nathaniel?
-Izé...Angel...
Kezembe nyomott egy doboz bonbont Ken.
-Remélem jót vettem.~mosolygott.
-Persze...Ez a kedvencem.
-Én igazából semmit sem tudtam venni.~Melody kicsit elszomorodott ezen.
-Nincs semmi baj. Majd megismerjük egymást...Megígérem nem leszek annyira félénk,ha rólad van szó.~elkezdtem mosolyogni,mint egy idióta.
-Remélem igazad lesz!
-Tessék!
Nathaniel elfordított fejjel adott nekem egy csokor fehér rózsát.
-Kö-Köszönöm...Ez gyönyörű.~elkezdtem szaglászni.
Sajnos ezt a szép pillanatot a csengő zavarta meg és menni kelletett a könyvtárba a dráma klubosokhoz. Semmi izgalmas nem történt... Nathaniel-lel és Ken-nel segítettünk a díszletben. Festegettünk,vágtunk és rajzoltunk....Lassan pedig elváltunk egymástól.
-Ezt nem jól rajzoltad le!
-Hm?
-Majd én segítek!
-Izé...Köszönöm...
A rajzot tökéletesre kijavította... Megszólalni sem tudtam olyan jó lett.
-Ez eszméletlen. Nem vagy semmi.
-A-Aranyos vagy.~zavarodottan elfordult.
-Várj! Mégis mi a neved? Tudom ez az egész hirtelen jött,de...
-Violetta...
-Gyönyörű neved van.
-Köszi...És neked?
-Angel. Mi lenne,ha együtt dolgoznánk?
-O-Oké...
Violetta-val összedolgozva hamar megrajzoltuk a kellő dolgokat. Megtudtam róla néhány dolgot...Egy biztos nagyon aranyos lány és remélem egy új barátot találtam. Az idő gyorsan elrepült és hazamentem miután végeztem az aznapi teendővel. Megvacsoráztam és mentem ismét a géphez,ahol elég nagy meglepetés ért vele kapcsolatban. Bejelentkeztem és...
-Szia...Már vártalak!
-Valami baj van Devil?
-Hát ezt nem épp bajnak nevezném.
-Akkor?
-Tudod sokat gondolkoztam és  arra jutottam.
-Igen?
-Hogy ennek a kapcsolatnak vége!
Bepánikoltam,hogy elveszítem...Mindenfélét írogattam neki.
-Ne írd már tele a rohadt falat jó asszony!
-Bo-Bocsánat...De én nem..
-Én nem arra gondoltam te síkagyú!
-Hanem?
-Arra,hogy ennek a kapcsolatnak vége és legyen egy erősebb...
-Mégis mire gondolsz?
-Arra,hogy járjunk... Természetesen,ha benne vagy!
A monitor előtt enyhe mosoly jelent meg az arcomon,viszont kétség is volt bennem... Mégis mit írjak most erre? Nem is láttam őt,de azt hiszem szerelmes vagyok belé! Mit tegyek? Mit lépjek?